Csatornaváros

~Fázom.~

~Hol vagyok?~

Amikor Chou kinyitotta szemeit egy kunyhóban találta magát messze délen. Bent kellemesen meleg volt. A közelben ropogott a tűz. Chou az anyja karjai között volt. Hat éves volt csupán. Hallgatta anyja dúdolását. Kellemes volt. Annyira nyugodt és idillikus.

Azután az anyja abbahagyta a dúdolást és egy kötéllel kezdte folytogatni lányát, aki jelenlegi mivoltában tűnt fel.

- Anya, mit csinálsz? - nyögte. - Ez fáj!

- Fáj? - kérdezte a nő gúnyos kacajjal, majd ellökte magától lányát. Ezután vizetidómított és egy jégdarabbal döfte át a lány karját. - Te is fájdalmat okoztál nekem. - Chou sírva omlott a földre. Anyja újjabb jég szilánkok kíséretében közeledett feléje. - Nem de?

Chou sírva és kiabálva tért magához. Még mindig az álom hatása alatt állt és jégszilánkokat repített a közelében lévők felé.

Ránézek a fölfifomárra.

- Miroku vagyok az Északi Levegőtemplomból. A levegőt már gyerekkorom óta tudom irányítani. Tenzin Mester volt a tanítóm. És ne hívj kopasznak!

~ Ez meg mit kapott?! ~ kapta fel magában a vizet Seto, miután a lány hirtelen csak jégszilánkokat kezdett lövöldözni feléjük.

Aztán hallotta hogy Schiwo kopasznak nevezte a légidomár srácot, ezen egy jóízűt elmosolyodott.

Majd Chou hirtelen leállt a jégszilánkok lövöldözésével, bocsánatot kért.

- Bizonyára eléggé megviselt az elmúlt pár óra. - próbálta megérteni Seto.

Amikor Ming látta a csatornvárost kicsit meg döbbent. ~ezek az emberek szinte minda Fekete nap elől bújtak el, mindenképp meg kell őket állitani- gondolta magába. Majd hirtelen a vizidomár jég szilánkokat dobált feléjük. Hallotta a bocsánat kérését és hogy kicsit összezavarodott. Ming megértette elvégre egy pár óra eszméletlen volt. Majd válaszolt: - nem tudom de szerintem a Fekete nap a hibás a történtekért...

Chou Schiwohoz fordult.

- Nos, ez így szép, de figyelembe véve, hogy ők mennyien lehetnek még én sem tudok optimista lenni.

- A tea nem rossz ötlet, de ne játszuk el megint ugyanazt, oké? - gondolt itt Chou az iménti eseményekre, melynek hasonló volt a kirobbantó oka.

- Nem. - Nevetett fel Seto.

- Megyek! Gondolom elkél a segítség. Főleg, hogy nem nagyon számítanak légidomárra.

- Ne menjen veled valaki? Te se tudhatod mikor eshet bajod.

- Nos, a terv így egyszerűnek tűnik, de veszélyes. Ennek ellenére én sem akarok ölbe tett kézzel ülni és várni.

- Én leszek. De mi lesz Chouval?

- Rendben! Akkor én fedezem a hátatokat.

- Ming! Te fogsz Mirokuval egy csapatot alkotni. Ha balul sülne el a dolog, akkor ti fogtok segíteni nekünk. Készen kell állnotok minden helyzetre! Ez már nem gyerekjáték! ~Próbáltam motiváló lenni~

A hangulat ugyan nagyon jó volt, ellenben a motivációnak nem volt semmi értelme. A fekete nap rájött a tervükre és felfedezték a Csatornaváros hollétét. Két hatalmas fémhajóval egy óriási léket vágtak a földbe és a városban folyamatosan emelkedni kezdett a vízszint. Sokan a gyermeküket kapkodták magukkal és kirohantak a felszínre, ahol mind-mind a fekete nap fogságába estek. Seto, Miroku, Ming és Schiwo azonban a víz sodrásának áldozata lett, Miroku be is veri a fejét egy csőbe s ezáltal elájul. A társaság többi tagja mind a Fekete Nap börtöneibe került.



/Körülbelül két héttel később, a jelenlegi eseményekhez igazodva/



Mind a négyen egy halászhajón ébrednek. Szerencséjük volt, egy bőkezű öreg bácsika kimentette őket és elbújtatta őket a Fekete Naptól. A hajó jelenleg az óceán közepén lehetett, alig négy-öt fős legénységgel. Amikor Schiwo felébredt, egy rá vigyorgó kisfiút látott aki az ágyán térdelt és várta, hogy felébredt. Amikor az kinyitotta a szemét, akkor villámgyors léptekkel kirohant a szobából melyben csak ők négyen voltak és hangosan üvöltözni kezdte.

-Nagyapa, nagyapa felébredtek a bácsik és a néni. Mit csináljak.

Majd a vén halász lépett oda hozzájuk.

-Üdvözöllek titeket, már azt hittem, hogy nem tértek magatokhoz. A nevem Ian, én húztalak ki titeket amikor a Fekete Nap elpusztította csatornavárost.