Csatornaváros

- Nem a te hibád. Tudták hogy hol leszünk. Már rég eltervezték, hogy lecsapnak Csatornavárosra. Semmit sem tehettünk. Nos öreg, akkor válaszolnál a kérdéseimre?

Chou épphogy csak belegyezett a tervbe, máris rajtuk ütöttek. Minden olyan gyorsan történt. Mire észbe kapott már hatalmas vízáraradat zúdult rájuk. A lány félre idomította magától a vizet, így őt nem sodorta el, de a többieket már elvesztek szemei elől. Kétségbe esetetten kereste őket, de nem voltak a közelében. A következő pillanatban, pedig már körülvették őt a Fekete Nap-osok és foglyulejtették.

Chou napok óta volt bezárva egy sötét cellába. Már maga sem tudta, hogy mióta. Teljesen egyedül volt. Ezt sikertelen szökési kísérletének köszönhette, amelynek majdnem megölt két őrt. Inni is csak naponta kétszer kap és azt is igen körülményesen. Lekötözik végtagjait, hogy ne tudjon idomítani.



A lány jelenleg a falnak támaszkodva gondolkozik azon, hogy vajon mi lehet most a többiekkel. Vajon ők is ide vannak bezárva? Vagy talán már halottak? Nagyon aggódott értük és nagyon aggasztotta, hogy nem tud semmit sem tenni. A földre rogyott és zokogni kezdett.



- Mi a baj angyalom? - kérdezte egy jól ismert hang. Chou riadtan felnézett és az anyján látta maga mellett. Kedvesen mosolygott lányára.



- Te csak a fejemben létezel! Hagyj békén! - kiabálta a lány.



- Talán. De ez nem változtat a dolgon, hogy hagytad meghalni a kis barátaidat. Pedig hogy küzdöttek, és mennyire védtek téged.



- Hallgass! Még... még élnek! Biztos vagyok benne! - dadogta a lány.



- Ne áltasd magad! - telepedett le hozzá. - Azzal, hogy bemeséled magadnak ezt a marhaságot még nem változtatsz a dolgokon. Meghaltak! És mind ez a te hibád! Ha akkor rajtuk segítesz és nem magadon, akkor még most is élhetnének. Önző vagy! Inkább fájdalmat okozol a szeretteidnek, mint hogy megfulladj!



- Hagyd abba!... Kérlek!...Tudom, hogy hibáztam. - zokogta a lány. - Mit kellene tennem?



- Vigyázz arra, amid még van. - suttogta a fülébe.



Chou arcán széles mosoly jelent meg és nem mondott többet. Fel sikoltott, majd ájulást színlelt. A földön feküdve várta, hogy az őrök erre jöjjenek.

Chou kapott egy szobatársat. Szúrósan kémlelte a lányt. Az öltözete alapján ő maga is a tűz népéhez tartozott, de akkor mit keres itt? Ezek már a saját társaikat sem kímélik?

- Az én nevem Chou. Te ki vagy? - kérdezte a lány komoly hangnemben. A választ azonban nem várta meg, mert észrevette, hogy víz csepeg a közelben. Azonnal oda sietett, hogy megbizonyosodjon róla. - Ez víz! - mondta halkan.

Lassan - ügyelve az őrökre - idomította a vizet magához. Nagyjából egy liternyit gyűjtött magához. A rácsokhoz sietett és bevonta egy részét a vízzel, majd megfagyasztotta azt. Ezzel meggyengítette a fém szerkezetét.

- Segítened kell kitörni a rácsokat. Persze, csak akkor ha nem akarsz itt nyaralni. - fordult a lányhoz.

Chou nem kicsit hökkent meg a balta látványától.

- Ezek még megmotozni se tudnak rendesen? Akkor nem lesz túl nehéz dolgunk. - mosolyodott el Chou. - Valószínűleg észre fogják venni ha kalapálni kezdjük a rácsokat, ezért gyorsnak kell lennünnk. - A lány gondolt egyet és gyűjtött magaköré még némi vizet, hogy ne legyenek teljesen védtelenek. - Van itt még valaki rajtunk kívül?

- Az nem gond hogy fémből van, a fedélzeten úgyis van éghető anyag. - reagált Mingre.