Alsó gyűrű - Szegénynegyed

Aaron úgy érezte, kicsit szédül. ~Oké, nagyon szédülök.~ Próbálta összeszedni a gondolatait, miközben a ruhákkal szórakozott. A véres pólójával elszorította a sebet, kötésként használta az anyagot, hogy megakadályozza a további vérveszteséget. ~Vér…~ Talán a véridomítással valamint tudna csinálni. Mondjuk… ~Nem!~ Megrázta a fejét. Ez hiba volt, így csak még jobban megszédült. Behunyta a szemét, visszagondolt szeretett nagymamája tanításaira. Összpontosított, mélyen beszívta a levegőt, majd kifújta, ezt a folyamatot ismételte, míg a szíve többé-kevésbé megnyugodott. Lassan, komótosan átvette a Fekete Nap egyenruhát, majd a kezébe fogta a sajátjait. Lenézett a ruhadarabokra. ~Nem lenne okos dolog itt hagyni, még a végén valaki megtalálná a szerkókat és akkor biztosan kikövetkeztetnék, hogy álruhába bújtunk.~ Eldöntötte, hogy belegyűri majd a holmikat az egyik zsákba, ami a szobában maradt. Meg amúgy is. Szerette ezeket a göncöket. A nagymamája készítette őket.

Miután elkészülődött és viszonylag jól érezte magát, kijött a fürdőszobából, egyik kezében a ruháival, másikban az őr sisakjával, amit még nem vett fel. – Most mondjátok, hogy nem én vagyok a legeslegjóképűbb rosszfiú katona gonosztevő! – nevetett saját poénján. Majd tekintete összeakadt Karinéval. Látta a lány szemében, hogy sejti, hogy nincs vele minden rendben. ~Ajaj.~ Ez nem jó. Most nem foglalkozhatnak az ő sérülésével. Meg kell szökniük a városból, mielőtt túl késő lenne. Ezért Aaron olyat tett, amivel tudta, hogy felidegesíti a lányt és ezzel eltereli a figyelmét: bókolni fog neki.

- Biztos vagyok benne, hogy rajtad fog a legjobban állni a hacuka Karin, mondjuk ez nem meglepő. A végén még újra beléd szeretek – vigyorodott el, majd a Zima által létrehozott kőfalhoz ment. – Ötletes módja a magánszféra megteremtésének – mosolyodott el. A szívverése újból gyorsulni kezdett. Halkan beszívta, majd kifújta a levegőt. – Ha sikerül a szökés – pontosított. – Miután sikerül a szökés, mivel megyünk tovább? Kint, hát hogy is mondjam, izé, sivatag van. Ugye nem… Gyalog?! – a fiút kirázta a hideg.

Zima éppen a kontyával bíbelődött - hogy a haja beférjen a sisak alá - amikor hallotta, hogy Aaron kijön a fürdőszobából. ~ Még mindig vacakul van, de ezt igyekszik palástolni. ~ Például azzal, hogy Karinnak bókolt. Zima kiváncsi volt, mi lesz a lány reakciója, de csak akkor engedte le a falat, amikor Aaron megkocogtatta. Megforgatta a szemét - úgy, hogy a fiú is lássa - majd leült a földre. Kicsit csalódott Karin válaszában, de meg is értette. ~ Az erőszak nem megoldás. ~ Zima sóhajtott. Igazából rájött, hogy nem tud eligazodni Aaronon. Az egyik pillanatban még komoly és értelmes, a másikban meg játsza az idiótát. ~ De a bajtársam, aki sürgősen segítségre szorul. Egyébként meg lehet, hogy valami traumát akar magában elnyomni... ~ Zima végül úgy döntött, majd később próbál erre választ találni, inkább a szökésre koncentrált.

- Támogatom az élelem szerzést. Keressünk egy kutat, majd egy árúst, aki a katonákat látja el. És az sem árt, ha szerzünk egy térképet. Tudom, Karin, hogy te nagyjából ismered a terepet, de én nyugodtabb lennék, ha lenne. De onnan hogyan tovább? Meg kéne tervezni az egészet, illetve fel kell készülnünk az esetleges közbejövő dolgokra...

A kis csapat tagjai végül felöltötték Fekete nap álruháikat – közben a nap is kisütött - , próbálták kitalálni a szökés részleteit, hogyan tudnának kilógni a főkapun, majd onnan hogyan, mivel meneküljenek tovább. Aaront hirtelen heves fájdalom rázta meg, emiatt a fiúnak újból előjöttek dühkitörései. Megfogta a rádiót, amivel Kira szórakozott és Zima feje mellett – hajszálhíján véletlenül eltalálta - egyenesen a falhoz vágta idegességében. A rádió visszapattant és fejbe kólintotta Karint, majd a padlóra zuhant és elkezdett berregni. A becsapódástól valami helyreállt a rádióban és újra működött. Majd hirtelen megszólalt.

- Fekete Nap katonák! – hallották egy örömteli férfi hangját. Az Uralkodó. – Barátaim, végre kijelenthetem, hogy sikerült, mire oly sok ideje várunk! Eddig is bizakodóak voltak az eredmények, de pár napja tudósaink elérték egyik fő célunkat. Végre át tudunk vinni egész városokat a Szellemvilágba. Igen, elérkezett az idő. Ba Sing Se áthelyezése fél órán belül megtörténik. A város új neve pedig Yan Lee lesz! – az ember hangja őrülten derűs volt. Folytatta. – És ez nem minden! Köztársaság várost ostrom alá vontuk, valamint az Avatár is az ellenőrzésünk alá került. Bezártuk őt a szellemvárosban – szándékosan nem mondta, pontosan hol. – Többé nem fog gondot okozni. Egy új nap virradt fel, emberek! A Fekete Nap – mondta, azzal a rádió elhallgatott, majd füstölni kezdett.

Ezután pár másodperc múlva egy lány szelleme jelent meg a levegőben. Iona. /előzmények: Szellemvilág/ Zima, Karin, Kira és Aaron nem tudták min döbbenjenek meg jobban: a rádióban hallottakon, vagy a szellemlányon. Iona is összezavarodott a Fekete Nap egyenruhás osztag láttán.

Karin kissé idegesen vette tudomásul Aaron újabb dührohamát, és már meg sem lepte, ahogy a rádió fejbekólintja. ~ Jaj de jó, már a fejem is fájni fog ~ jegyezte meg magában, és fejéhez kapta a kezét. ~ Jut eszembe, kellene valamit csinálnom ezzel a zöld szem... ~ gondolta, azonban tűnődését félbeszakította, hogy megszólalt a rádió.

A lány meglepetten hallgatta az Uralkodót, és felhúzta a szemöldökét. ~ Egész városokat pakolni át a szellemvilágba? Kifejezetten érdekes ötlet, de egyelőre nem díjazom... ~ gondolta, majd az Avataron kezdett el gondolkodni. Tehát elvitták Korrát...és a levegőidomárok sem voltak sehol. Senki sem volt, hogy megmentse a világot.

Abban a pillanatban tűnt fel egy szellemlány. Karin már hallott korábban a szellemi utazásról, de még sosem látta szemtől szembe. Érdeklődve figyelt a a lányra, aki levegőidomárnak tűnt, és halkan felnevetett.

- Nyugalom, mi is csak annyira szeretjük a Fekete Napot, mint te...viszont úgy tűnik, egy kicsit többet tudunk. Épp most szólalt meg a rádiónk - mondta, mikozben meglepve tapasztalta, hogy ösztönösen megbízik a lányban. ~ Ha gonosz lenne, arról tudnánk...~ próbálta megmagyarázni a dolgot. Különben is, úgy hangzott, nincs éppen oda a tűz népéért. - A többi egyenruhás éppen azt tervezi, hogy áthelyezzék Ba Sing Sét a szellemvilágba, egy városba, ahol az Avatart is tartják. Ja igen, és Amon is él...jut eszembe, te a Szellemvárosból jöttél? - kérdezte, és a többiekre pillantott.

Kira elképedve bámult Aaronra. Már azon volt, hogy neki megy, amikor megszólalt a rádió. ~Egy egész várost a szellemvilágba? Mégis hogy? ~ értetlenkedett, és ezt még tetőzte az ismeretlen lány hírtelen feltűnése. A Fekete Napról kérdezősködött, és arról, hogy mi a céljuk. ~Csak a szokásos kérdések~ nyugtázta Kira a hallotakat. Karin nagyjából felvázolta a Nap tervét, és rájuk pillantott.

Aaron megrogyant és lefeküdt a földre. A ruhája kezdett át vérezni. Kira volt a legközelebb hozzá, és letérdelt mellé - Bolond! - morogta. ~Ezzel a módszerrel elhetne állítani a vérzést. Csak nem valami ember barát, és nyoma is marad~ jutott eszébe, hogy össze zárja a sebet, azzal hogy megégeti. Elhúzta száját..

-Ez itt fog elvérezni ha nem csinálunk semmit! - mondta és berohant a fürdőszobába. Megnyitotta a csapot, hátha jön belőle víz. Nem jött. Visszament. ~Kénytelen vagyok ~nyelt egyet. Mégmielött hozzá kezdet volna, felpillantott a többiekre: -Mondjátok, ha tudtok más megoldást esetleg. Ez enyém túl drasztikus lehet

Karin kiséé meghökkent, amint meghallotta, Zima ismeri a lányt, de ahogy átgondolta, nem is volt olyan különös...végül is, a lány levegőidomár volt, szóval valószínű, hogy tenzinnél tanult...elvégre ő volt az egyeten légidomármester. És Zima ismerte őt.

Kissé bosszankodva hallgatta végig, ahogy Aaron kijavítja, de végül is igaza volt. ~ Jó, ha sietek, akkor nem vagyok éppenséggel pontos ~ jegyezte meg magában Karin enyhe öniróniával. Sokszor, ha pontosabb lett volna ilyen helyzetekben, kisebb bajba került volna...mint például mikor rennel utazott. Arca megrándult a fájdalmas emlékre, és szeméhez kapott majd megrázta a fejét. ~ Annak már vége...vége ~ gondolta.

Egy pillanattal később Aaron lerogyott a földre, és Karin észrevette a vért az egyenruháján. ~ Tudtam, hogy valami nincs rendben! Tudtam, hogy túl sok vizet használt fel a mi gyógyításunkra...nem halhat meg! ~ kezdtek el cikázni a gondolatok az agyában, és nem tudott nem arra gondolni, hogyha talán nem olyan béna, hogy eltöri a vállát... Lehunyta szemét egy pillanatra. Nem akart érzelmet kimutatni...nem, annak mindig tragikus következménye volt.

Tehetetlenül nézte, ahogy Kira berohant a fürdőszobába, de biztos volt abban, hogy nem lesz ott víz...a fiú már észrevette volna korábban, és meggyógyította volna magát...hogy lehettek ennyire hülyék, hogy nem vették észre, hogy Aaron ennyire rosszul van? És ő hogy lehetett ilyen bolond, hogy eltitkolta?

Karin a falnak támaszkodott, ahogy megrohanták az emlékek. Alig hallotta Kira szavait, és szeme előtt összemosódtak a színek...újra ott állt, a hajón Rennel, a kalóztámadás előtt, és érezte az akkori félelmet. Látta maga előtt, ahogy Rent leszúrja az egyik kalóz, és felé indul...

Nem akart sírni, nem a többiek előtt, és visszafojtotta könnyeit. Soha, de soha többé nem akart látni senkit sem meghalni...megfogadta magaában, hogy nem hagyja.

- Kira, azt hiszem, ha van megoldásod, akkor jobb lenne, ha megcsinálnád...nekem semmi sem jut az eszembe - mondta kissé rekedtes hangon. - És ez az őrült biztos, hogy még azt is le fogja tagadni, hogy meghalt, szóval, azt hiszem, gyorsan kéne cselekedni - tette hozzá, és fél szemmel a levegőben levegő szellemlányra nézett. Őt sem hagyhatták magára.

Aaron lehunyta a szemét, a látása homályosulni kezdett. Hallotta a szellemlány – Iona – szóviccét, halványan elmosolyodott. Végre valaki, aki ért a humorhoz. A lány mondandójára összpontosított, próbálta összeszedni magát, motyogva, félig öntudatlanul válaszolt:

- Mi sem tudunk sajnos többet – nyögte. – Az Avatár… Valahol abban a Szellemvárosban van, bezárták… Gondolom valami börtönbe. De, ha ezt az egész helyet átviszik a Szellemvilágba… Hamarosan találkozunk, gondolom. ~Ha életben leszek addig.~ A fülében egyre jobban nőtt a nyomás, a szoba forogni kezdett vele. ~Talán így lesz a legjobb. Ez a büntetésem a tettem miatt.~ Muszáj, volt bevallania a bűnét. Hogy tiszta lelkiismerettel távozzon, ha esetleg rosszul alakulnának a dolgok. Kinyitotta a szemét, de nem sok mindent látott. Kira felé hajolt. A lány keze izott. ~Lehet képzelődöm?~

- Én… Én… - suttogta, fogalma sem volt róla, hogy valójában beszél e, vagy csak képzelődik, és ha igen, akkor a többiek értik e a szavait. – Megöltem… - Nem bírta kimondani a nevét. – valakit…

Kimondta. Végre kimondta. Semmivel nem érezte könnyebbnek a szíven nyugvó terhet. Hirtelen éles, égető fájdalmat érzet, felüvöltött, hangosan ordított. ~Ez lenne a büntetésem?~ gondolta, majd elsötétedett előtte a világ és elájult.

Karin összeszorított szájjal nézte, ahogy Kira a gyógyításba kezd, miközben agya már az avataron pörgött...bár valóban nem volt oda az avatarokért, de ez az ügy mégiscsak fontos volt... ~ Valahogy biztos ki lehetne találni, hol van ~ gondolta.

Közben Zima a vállára tette a kezét, mire a lány halványan elmosolyodott. - Köszönöm, Zima, megleszek - mondta, de ez csak egészen addig tartott, amíg Aaron el nem kezdett suttogni. Bár Karin sejtette korábban is, hogy a fiú titkol valamit, erre nem gondolt...erre nem is akart gondolni. Sok bűnt követett már el az életében, lopott is, határszökevénykedett is, de gyilkolni...ez az egy dolog volt, amire nem lett volna képes, még a legvégső esetben sem. Túl sok embert látott meghalni a szeme előtt...ahogy elvesztette a családját, a nagyapját, és a barátiait... Tombolni tudott volna csalódottságában, de tudta, ezt most nem teheti. Józan ésszel kellett gondolkodnia, még ha...nos, még akkor is, ha egy gyilkos társaságában volt.

Ionára nézett, aki mintha halványabb lett volna, mint érkezésekor. Tisztában volt azzal, hogy senki sem tud örökké így maradni, szóval sietniük kellett, ha segíteni akartak neki.

- Figyelj, ha nekem lenne egy fölös avatarom, és nem szeretném, hogy kárt okozzon, akkor valószínűleg valami olyan helyre zárnám, ahol nem tud idomítani...tehát, szerintem vagy egy olyan zárkába zárták, ahol nemn tudja az erejét használni, bár ez kissé nehézkes egy avatar kapcsán, aki ráadásul fémidomár is, vagy pedig a szellemvilág egy olyan pontjába, ahol nem lehet idomítani...szerintem az lenne a legbiztosabb megoldás - hadarta. - Az, hogy mi a gyengepontjuk, azt nem tudom, de egy biztos, hogy kell lennie,..talán az, hogy még ők sem lehetnek egyszerre több helyen. Kell lennie egy portálnak odaát is - jegyezte meg a felismerést, ami még csak most tudatosult benne. - És, Zima valami olyasmit említett korábban - biccentett a lány felé -, hogy valami közük van Sozinhoz és Ozaihoz.

Kissé szomorúan Aaron felé pillantott, és hirtelen nem tudta eldönteni, hogy az a baja vele, hogy hősködni akart, vagy az, hogy gyilkos, azonban volt ennél komolyabb dolguk is. ~ Fél óra alatt biztos, hogy nem jutunk ki ~ jegyezte meg magában ~, viszont lehet, hogy a portálok őrizetlenül vannak...és ki tudja, hogyha átmegyünk a szellemvilágba, akár többet is megtudhatunk - viszont először rá kellene jönnünk, hogy akarnak egy egész várost áthelyezni a szellemvilágba - mondta ki hangosan.

~Azt, azt mondta gyilkolt?~ meredt az ájult fiúra Kira. Nem tudta hova tenni a dolgot. Ő elég sokat járt az alvilágiak köreibe. Szóval nem volt az ilyen számára idegen. Felnézett és látta Karinon, hogy elég kényelmetlenül érzi magát a gondolattól, hogy egy gyilkos van köztük.

Karin válaszolt Ionának, aki hamarosan eltűnt. Kira a helyét bámulta és lassan megszólalt: -Ba sing se hamarosan a szellemvilágba kerül. Megszökni úgy se tudnánk időbe - bicenttet Aaron felé -Ha már akkor ott, vagyunk ne keressük meg ezt az Iona lányt? -kérdezte

A szegénynegyed utcáit taposom, na nem mintha szegény lenne a családom, hanem általános rendőri munkámat végzem. Kissé érdekes a szituáció, hisz itt ragadtam a városban s nem is a Fekete nap ügyében nyomozok. Bár tény és való, hogy ez sokkalta érdekesebb, mint egy rejtélyess sorozatgyilkost kutatni aki főleg bűnözőket öl. Ez már csak azért is unalmas, mert önmagamat üldözni hosszútávon és rövidtávon sem túl jó elfoglaltság, de meg kell tennem, hogy ne bukjak le, hisz még oly távol vagyok a céljaimtól. Azt viszont már tudom, hogy az avatáron nem működik a lista. Kár... Pedig olyan szép kis öngyilkosságot találtam ki neki, legurul a templom lépcsőjéről és kínok közt leli a halálát. Persze nem sokra mentem volna ezzel, hisz pár éven belül új avatart kaptunk volna. Az egészben az az irónikus, hogy a ciklus örökké tart. A zsebemből kiveszem az almát amit otthonról hoztam és beleharapok. Teljes nyugodtsággal fogyasztom el, hisz senki nem tudja, hogy a nap ellensége vagyok. Csupán furcsa halálesetek történtek a városban korábban, nem kenhetik rám, hisz elméletben itt sem vagyok. Egy furcsa kiáltásra leszek figyelmes, egyértelműen férfi az illető. Eldobom az almát és a hang irányába kezdek rohanni. Mivel nem tudok idomítani, így csak a könyvem lapjaira hivatkozhatok és az eszemre persze. Amikor meghallom a kiáltás három egyenruhást vélek észrevenni, a Fekete nap ruháiban pózolgatnak azonban teljesen nyilvánvaló –már csak a halk beszédükből is-, hogy nem tőlük származnak. A zsebembe nyúlok és a rendőrigazolványomat veszem elő. Ez áll rajta: Akiyama Rendőrtiszt. Tény és való, hogy szépen cseng a dolog, bár nyomozó vagyok nem holmi utcazsaru, de jólvan. Korrekt embereknek tűnnek, a lapokért és a tollért egyelőre nem is nyúlok, de ez tőlük függ.

-Mint azt már láthatták, Night Akiyama rendőrtiszt vagyok Köztársaság Városból, azaz a maguk oldalán állok. Egy sorozatgyilkos ügyében nyomozok, aki képes embereket ölni anélkül, hogy érintkezne az áldozataikkal.

Vicces magamról így beszélni, így hát fényezem az imidzsemet még egy kicsit.

-Az eddigiek alapján még egyszer sem hagyott nyomot, csendben ölt időtől és naptól független, a legfurcsább, hogy csak bűnözőket. Persze az ölés akkor sem a legjobb büntetés.

Majd a lényegre térek.

-Az egész azzal kezdődött, hogy a Fekete Nap lezárta a várost és itt ragadtam. Nyomok a gyilkosról persze nincsenek, miért is lennének. Viszont Ti itt vagytok és mint látom szökni próbáltok. Most már egy hivatásos is veletek van, nem kell félnetek, biztonságban vagytok. Viszont hallani szeretném a terveteket, hogy mégis mit fundáltatok ki a szökésre.

Persze adom nekik a rendőri dumát, hisz ez a dolgom. Meg kell nyugtatnom a polgárokat és persze ártatlannak kell látszanom mind a listás mind pedig a Fekete nap ügyben. Mert a kettő nekem hála összefügg.

Karin meglepetten fordult a rendőrtiszt felé, arcán leheletnyi érdeklődéssel. Már csak egy rendőr hiányzott a nyakukra...szép kis társaság voltak így öten együtt. A rend éber őre, akiről egyébkénr lerítt, hogy valamit titkol, egy ájult gyilkos, egy tolvaj, egy világutazó jókislány, aki egyébként üvegidomár, meg ő, egy félszemű homokidomár. Halványan elmosolyodott. Akármég egész ütőképes csapat is lehettek volna.

A lány gyorsan eldöntötte, hogy nem bírja a fiút, egyszerűen tudta, hogy hazudik..érezte a földben. Direkt nem nézett Zimára, nehogy a rendőrnek feltűnjön, hogy sejti, valami nem stimmel, de kíváncsi volt, hogy ő is érezte-e.

Kissé sértette, hogy a másik egyszerű szökevényeknek nézte őket, de úgy döntött, belemegy a játékba...végül is, ennél nagyobb bajba nemigen kerülhetett, meg különben is, volt idejük. Különben meg, a másikon látszott, hogy nem a Fekete Nap barátja.

- Ha maga rendőr... - kezdte kétségbeesett hangon - akkor meg tudná nekem mondani, hogy nem látott-e véletlenül egy kislányt egyedül? A húgommal elvesztettük egymást, és így próbáltuk megtalálni...de egyikünk megsérült - biccentett Aaron felé. Bár hazugság volt, tökéletesen ismerte a szerepét...szine ugyanez volt, mikor Rennel kutatták át Omashut.

A beszélgetést hirtelen földrengés szakítja félbe. A szobában levők mindannyian keményen a földhöz csapódnak. Az ablakban csak egy villanást látnak, majd az egésznek vége. Az erős fény elmúlik, a rengés abbamarad.

AZ EGÉSZ VÁROS ÁTKERÜLT A SZELLEMVILÁGBA.

A bizalmatlanságuk jogos, azonban belestek abba a hibába, hogy hazug sztorikat találnak ki. Egy amatőr talán elhinné amit mondanak, de én tudom, hogy azt a "gyereket" a félelem avagy a bizonytalanság szülte. Szerintem rossz az aurám, vagy nemtudom de szerintem ez a két csaj sejthet valamit. Remek. El kell érnem, hogy bízzanak bennem. A két lány kétségkívül jól tudott hazudni, azonban messze nem olyan jól, mint én. Elvégre máig nemtudja senki a piszkos kis titkaimat, de ezek ketten mégis gondolhatnak valamit, pedig alig mondtam három szót. Ez kissé aggasztó, de belemegyek a játékukba.

-Mint azt már mondtam egy sorozatgyilkos ügyében nyomozok, nem eltévedt gyerekek után. *Közelebb lépek Karin-hoz* Viszont sajnálattal hallom, hogy az a kislány elveszett. Még egy ok, hogy a nap elbukjon, nemigaz?

Bizalmat sugárzó mosollyal nézek a lányra, ebben nagy gyakorlatom van. Több emberen bevált már a dolog, hisz nem egy ember vált már a listám áldozatává. Majd Kira felé fordulok és ismét megnyugtató szavakkal válaszolok.

-A barátotok rendben lesz és kifogunk jutni. A rendőrség már dolgozik a...

Épp folytatnám a beszédet, mikor Aaron ébredezni kezd. Két lépést teszek felé, azonban ő kísérletet tesz arra, hogy felkenjen a falra és sikerül is neki. Bevallom, hogy most kedvem támadt megölni őt. Viszont nem is ismerem és még ha ismerném is és felírnám a listára a két csaj egyből kapcsolna, hogy én vagyok az aki embereket gyilkol érintkezés nélkül és ezt nem hagyhattam, így arra jutottam, hogy türelem rózsát terem és én türelmes ember vagyok és nem teszek semmit.Nem tudom befejezeni amit mondani szeretnék, ugyanis a föld remegni kezd, kissé el is vesztem az egyensúlyomat de talpon tudok maradni. Azt veszem észre, hogy az égbőlt színe megváltozott és a város körüli táj is. Majd hirtelen egy tűzfőnix kezd el repkedni az égen, mindezt tüzijáték követi majd a kapuk nyikorgása. Tudtam jól, hogy mit jelent ez. A város sikeresen átkerült a szellemvilágba és nincs okuk továbbra is zárva tartani a várost. Ez jó hír és rossz egyben. Jó, mert több esélyünk van megközelíteni a portált és rossz mert a város állandó felügyelet alatt áll.

-Mint mondtam, a rendőrség már dolgozik a városfelszabadításán. Sőt Zaofu is. Úgy hallottam, hogy Kuvira parancsnok épp a Föld királyságának egyesítésén dolgozik.

Majd a barátjukra nézek.

-Nem haragszom rá azért amit tett. Pánikrohama lehetett, ez teljesen normális ilyen helyzetben, sőt rosszabbal is találkoztam már.Most viszont, hogy a városkapuk nyitva vannak a portálhoz jutás az új célunk.

A monológomat azzal fejezem be, hogy felteszek nekik pár kérdést.

-Nos, ti már tudjátok a nevemett, én viszont még mindig három elbűvölő teremtést és egy hős harcost látok, de a nevüket nemtudom így ha nem veszitek tolakodásnak, szeretném tudni a neveteket és a múltatok is érdekelne.