Alsó gyűrű - Szegénynegyed

Zima nem nagyon bírta követni az eseményeket. Először még a csatornában voltak, majd hirtelen elsodorta őket a víz. Majd egy családnál tértek magukhoz, akik rögtön el is küldték őket mindenféle kifogásokkal. ~ Legalább nem az őrök találtak ránk. Lehet, hogy valahonnan megtudták, hogy szökevények vagyunk és nem akartak bajba keveredni, De legalább a körülményekhez képest jól vagyunk. Csak kicsit fáj a fejem. Na meg a lábam, az iszonyúan. ~ A víz lesodorta a "kötését" így újat kellett csinálnia. ~ Egyébként hol vagyunk? ~ Nézett körül. Karinra is vettett egy pillantást. Úgy tűnt, a lánynak is csak a válla fájhat, különben egész jól van. ~ Szerencsére nem szakadtunk el egymástól. Még csak az kellett volna. Viszont ki kéne találnunk, mit csináljunk. ~
Már éppen Karinhoz fordult volna, mikor morajlást hallott, majd észrevett egy léghajót, ami éppen az utca végére zuhan. ~ Ugye nem? Csak kijutottak már ennyi idő alatt... ~
- Lehet, hogy Kiráék, menjünk! - kiáltotta és futni kezdett. Próbálta figyelmen kívül hagyni sajgó lábát.

Karin dühös volt...határozottan dühös. Nem volt elég, hogy el volt törve a válla, hogy Ba Sing Sében voltak, hanem még vettek egy jó kis mocsokfürdőt is... hát, ez az utóbbi nap sokkal izgalmasabban lett, mint gondolta. ~ Na igen, két napig szerencsétlenül bolyongok egy nagyvárosban, aztán belekeveredett valami banda dolgaiba, megismerkedett egy tűzidomárral, egy véridomárral, meg egy üvegidomárral. ~ Milyen normális dolgok történnek velem ~ gondolta, és kinyitotta a szemét.
Egy szegény család házában voltak, egy családnál. Az apa gyorsan elmagyarázta nekik, hogy kerültek oda, majd udvarisan kitessékelte őket az utcára. Karint ez nem lepte meg...az volt a csoda, hogy nem hagyták őket a csatornában.
- Köszönünk szépen - mondta, majd Zimára pillantott. ~ Szerencse, hogy nem kerültünk messzire egymástól ~ mondta magában. Abban a pillanatban morajlás hallatszott, és egy léghajó csapódott a földbe. ~ Kira és Aaron ~ jutott eszébe.
- Lehet, hogy Kiráék, menjünk - kiáltotta Zima, mire Karin bólintott, és futni kezdett Zima mellett. ~ nem volt nagy az ütközés...ha ők azok, akkor is túlélhették ~ tűnődött, és belépett a léghajóba.

~Heh? Hangok?~ kezdett tiszulni a feje. Kinyitotta a szemét. Zima, Karin és Aaron hajolt fölé. -Élek még - ült fel lassan. A feje hasogatott, mindene fájt. - Hát újra össze futtotunk? - kérdezte. ~Bleh! Mi ez a szag?~ Érezte meg a csatorna szagát. Nem kérdezte meg, helyette feltápászkodott. Kicsit dülngélt, mint aki részeg. Ránézett a többiekre. Mocskosak és szakadtak voltak. -Hát akkor? Hogyan tovább?- érdeklődöt.

Karin belépett a léghajóba, és Aaron főlé állt, aki egy gyors mozdulattal le is fejelte. ~ Nagyszerű, már csak a fejfájás hiányzott ~ kapott a fejéhez, majd válaszolt Aaronnak.
- Hát, körülbelül most húztak le a vécén, szóval lehetőleg nem a szagunk miatt rekalmálj - tette hozzá Karin is, és elfojtott egy mosolyt. Tulajdonképpen örült annak, hogy újra látja a többieket, bár talán az még jobb lett volna, ha visszajutnak Köztársaságvárosba.
Észrevette, hogy közben Kira is magához tért. ~ Nagyszerű. Mindeki él és virul, csak csatornaszagunk van, és van négy ájult őrünk...ja, meg a Dai Li a nyomunkba, szóval semmi probléma sincs ~
- Szia mindenki - köszönt a többiekre, majd Zimára figyelt. Igaza volt...le kellett lépniük minél előbb, ha nem akartak még nagyobb bajba keveredni...már ha ezt tetézni lehetett.
- Szerintem minél előbb tűnjüünk el inenn...nem hinném, hogy a legjobb az lenne, ha négyájult őrrel meg egy lopott léghajóval találnának ránk - mondta, és a többiekre nézett.

~Heh? Hangok?~ kezdett tiszulni a feje. Kinyitotta a szemét. Zima, Karin és Aaron hajolt fölé. -Élek még - ült fel lassan. A feje hasogatott, mindene fájt. - Hát újra össze futtotunk? - kérdezte. ~Bleh! Mi ez a szag?~ Érezte meg a csatorna szagát. Nem kérdezte meg, helyette feltápászkodott. Kicsit dülngélt, mint aki részeg. Ránézett a többiekre. Mocskosak és szakadtak voltak. -Hát akkor? Hogyan tovább?- érdeklődöt.

Karin belépett a léghajóba, és Aaron főlé állt, aki egy gyors mozdulattal le is fejelte. ~ Nagyszerű, már csak a fejfájás hiányzott ~ kapott a fejéhez, majd válaszolt Aaronnak.

- Hát, körülbelül most húztak le a vécén, szóval lehetőleg nem a szagunk miatt rekalmálj - tette hozzá Karin is, és elfojtott egy mosolyt. Tulajdonképpen örült annak, hogy újra látja a többieket, bár talán az még jobb lett volna, ha visszajutnak Köztársaságvárosba.

Észrevette, hogy közben Kira is magához tért. ~ Nagyszerű. Mindeki él és virul, csak csatornaszagunk van, és van négy ájult őrünk...ja, meg a Dai Li a nyomunkba, szóval semmi probléma sincs ~

- Szia mindenki - köszönt a többiekre, majd Zimára figyelt. Igaza volt...le kellett lépniük minél előbb, ha nem akartak még nagyobb bajba keveredni...már ha ezt tetézni lehetett.

- Szerintem minél előbb tűnjüünk el inenn...nem hinném, hogy a legjobb az lenne, ha négyájult őrrel meg egy lopott léghajóval találnának ránk - mondta, és a többiekre nézett.

Aaron hirtelen elvigyorodott. Karin nem igazán tudta mire vélni a dolgot, de inkább nem mondott semmit. A fiú a végén még elsütne valami hülye viccett...vagy jönne azzal az idegesítő szövegével, mint mikor azt mondta, hogy okos. ~ Azt hiszem, jobb, ha belenyugszok abba, hogy sosem fogom érteni a vízidomárokat...vízidomár? ~ kérdezte magától. Ha Aaron vízidomár, akkor azt jelenti, hogy esetleg gyógyítani is tud...és ha őszíinte akart lenni magához, az most mindenkire ráfért volna.

Közben a fiú arcán határozott kifejezés jelent meg...tervezett valamit. Kairn elvigyorodott. ~ Na végre, valaki meg is mozdul ~ gondolta. Aaron fejbeverte a négy katonát, és figyelmeztette őket, hogy forduljanak el, mielőtt még levette volna az egyenruhájukat. ~ Mintha nem emlékezne arra, hogy a börtönben én és Zima szabadítottuk meg az őröket a ruháiktól...~ morogta magában, de nem nézett oda. Elég undorító dolgot látott már aznapra...

A fiú egy zsákba gyömöszölte az összes ruhát, és felvette a hátára. - Uram atyám, mindjárt leszakad a hátam - mondta hirtelen, majd kihúzta magát. ~ Szóval nem akarja, hogy segítsünk neki...milyen lovagias ~ jegyezte meg némileg gúnyosan magában, és keserűen hozzátette, hogy nem is tudnának. Elég érdekes állpotban voltak...gyakorlatilag teljesen beleolvadtak a szegénynegyed lakosai közé, szinte észre sem lehetett venni, hogy nem innen jöttek.

Aaron kijelentette, hogy ideje lenne menniük, és karin egyet is értett vele...ha bárki is itt találja meg őket, nem lesz kétséges, hogy ők a szökött rabok. ~ De legalább kint vagyunk a börtönből, és még megvan az erőnk...és Aaron azt mondta, hogy jó gyógyító...ki tudja, lehet, hogy egyszer még vissza is jutunk Köztársaságvárosba ~

Kira még mindig koválygott. Elég erősen beverte a fejét a padlóba. Elfordult a többiektől, és körbenézett a hajó roncsba. ~Hátha van valami értékes... Ezek bármire cserélnek. Talán~ jutottak eszébe a kint mászkáló emberek. ~A légahajó rádiója egész jó állapotba maradt~ lépett a rádiót és feszegetni kezdte. Rántott rajta egyett és kiszakadt a helyéről. Elmosolyodot ~Látszik, hogy nem a Sato válalatt gépe~ Mire vissza fordult Aaron már megszabadította az őröket a páncéljuktól. A vállára vetett zsák súlyától megrogyant, mire Zima felajánlott a segítségét.

Végül Zima felajánlotta a segítségét Aaronnak, és a fiú bele is egyezett. ~ Ha nem lenne a vállamnak semmi baja, segítenék... ~ gondolta ~, de így valószínűleg csak méginkább hátráltatnám a többieket ~ sóhajtott. Közben észrevette a szeme sarkából, hogy Kira kitépi a léghajó rádióját. A lány felvonta a szemöldökét, de nem mondott semmit. Úgy gondolta, hogy jobb, ha most nem látott semmit...különben is, így legalább értesülhetnek a Fekete Nap tevékenységéről.

Amilyen gyorsan csak tudtak, elmentek a léghakótól, szerencsére még az előtt, hogy a Fekete Nap tagjai odaértek volna, Karin azonban aggódott kissé. Bár beleolvadtak a környezetbe, a család, aki segített neki és Zimának pontosan tudta, hogy kik is ők, legalábbi s sjetették. ~ És ha az én családomról lett volna szó...jobbanmondtva, a nagyapámról, vagy a húgomról, és in feladtam volna bárkit ~ jutott eszébe.

Nagy nehezen találtak egy romházat, ami teljesen üres volt, és le tudtak pihenni. 1 Micsoda szerencse, hogy ide mosott ki a víz...máshol valószínűleg nem lennének ilyen jó kis szálláshelyek ~ mosolyodott el gúnyosan, és ledobta magát a földre. Továbbra sem volt sok idejük, ráadásul egyre inkább tudni akarta, hogy mi is a fekete Nap valódi célja. ~ Gondolkodj, Karin, gondolkodj! ~ szólt magára.

Lehunyta a szemét. Tűzidomárok voltak mindannyian, ez világos...de hogy került hozzájuk Amon, és miért viselkedett úgy, mint egy báb, pláne, ha azt is figyelmbe veszi, hogy a véridomár elméletileg már meghalt...elméletileg. Bár ki tudfja, túlélte-e. ~ Sántít ez a dolog a szellemekkel, és Amonnal...valami lehet a háttáérben, valami, amit még nem értünk...~ A többiekre nézett.

- Szerintetek mit akar a Fe...azaz, mit akarnak? - kérdezte. Direklt kerülte a bűnbanda nevét..ha bárki is hallaná őket, a végén úgy járnának, mint Köztársaságvárosban.

Kira a rádiót berakta egy másik zsákba. Gyorsan elsiettek a ronycstól, mielött oda érnének a katonák. Találtak is egy romházat. ~Jobb mint a semmi. Végül is én szokva vagyok az ilyen körűlményekhez.~ látta meg az Aaron arcára kiülő undort. Egy kicsit távolabb leült tőlük, és az ölébe vette a rádiót. Forgatta egy darabig. ~Meglehetne csinálni. Lehet betudnánk fogni valamit Fekete Napról. ~ gondolkodott el. Elkezdte piszkálni a rádiót. ~Szerszámok nélkül elég nehéz lesz... ~ húzta el a száját. Ekközben Aaron hozzá látott Karin válának a rendbe hozásához. Mondott valamit a nagymamájáról, de elharapta a mondatot. Helyette csak ennyit mondott : - Van egy ötletem a szökésre, de elöbb a gyógyításra kell koncentrálnom.- Kira feléjuk pilantott, de hamar vissza is tért a rádióhoz. Fölállt, hátha találna valami eszközt hozzá. Ez az akciója nem tartott sokáig. Nem talált semmi használahatót. Sóhajtva visszament és félre tette a rádiót.

A halál szellemére Kira is felkapta a fejét ~Halál szelleme, hallál szelleme... ~kezdett agyalni hol halhatta ezelöt. ~Na ne! Az öreg honnan tudott róla?~ jutottak eszébe azok az idők, amikor a férfi rátalált. ~Spirituális volt az tény... Sokat beszélt a szellemekről. Nem, biztos nem... ~elbizonytalanodott a férfi kapcsán. Nem akart gondolni arra, hogy aki rátalált és tanította, annak köze lehet a Fekete Naphoz.

Karin pillantása zökentette ki a gondolataiból: -Én egyszer hallottam egy mendemondát egy napidomárról... lehet, hogy az Uralkodó az, vagy épp a leszármazottja-

-Az aki a Napból idomított? Arról hallotam én is. - szólt közbe - Biztos valami leszármazotja lehet...

Aaron elméjére, mintha köd szállt volna, miközben Karin vállát hozta rendbe, teljesen a feladatra koncentrált. Gyomra tájékáról éles fájdalmat érzett, de nem törődött vele, folytatta a gyógyítást. ~Odaérek Köztársaság Városba és szinte az első percben elrabolnak. Börtönbe zárnak, megszököm, léghajót lopok, ami természetesen lezuhan, majd újból menekülhetek. Ez egy fantasztikus nap volt.~ Gúnyosan felmordult. ~Talán nem kellene ennyit morognom, teljesen őrültnek néznek…~ De nem érdekelte, az adrenalin száguldott az ereiben. A gyógyítás, a véridomításhoz hasonlóan teljesen felpörgette, de a kettő között ég és föld volt a különbség. Míg az egyik képességével segít az embereknek, addig a másikkal… Megrázta a fejét.

- Jobb, mint újkorában – fáradtan felsóhajtott, az események leszívták az erejét. De jelenleg nincs idő pihenésre. Óvatosan, körkörösen megmozgatta Karin karját, ellenőrizte, hogy a csont tökéletesen összeforrt e. Mindent rendben talált. Leejtette a kezét, a víz a földre loccsant. ~Már úgysem tudnám használni, a gyógyításhoz friss vízre van szükségem.~ - Minden rendben lesz vele. Azért később, mikor kikerültünk ebből a galibából… ~És ki fogunk kerülni!~ Még párszor ellenőriznem kell – megvakarta a hasát. Még mindig teljesen fel volt pörögve, dolga volt. A tekintete Zimára tévedt, akinek csúnyán bedagadt a lába. Elindult Zima felé és csak akkor jutott el Aaron agyáig a lányok beszélgetése.

Dühösen dobbantott egyet. – Napidomár?! – kérdezte hitetlenkedve, de már meg sem lepődött. – Istenem mi jön még… Holdidomárok? - forgatta szemét. ~Aaron, hagyd abba, most senki nem kíváncsi a gúnyos humorodra.~ Elvigyorodott. Ezt engedélyezte magának. Igazából elnyomni se tudta volna ezt a szokását, a legtöbb dolgon vagy őrülten, vagy kajánul mosolygott.

- Még sosem hallottam erről korábban – rázta meg a fejét. – De így lenne értelme az aprócska kis akadálynak odakint – célzott a várost körülvevő tűzgyűrűre. Az ablak felé pillantott, látta, hogy már hajnalodik. ~Nincs sok időnk…~ Odament Zimához és megnézte a lábát. A lábfeje, körülbelül a normális kétszeresére dagadt, ez teljesen belilult. Aaron felsóhajtott, majd megvakarta a hasát, de abbahagyta a mozdulatot, mert kisebb fájdalmat érzett. Megroppantotta a nyakát. Belenézett a kulacsába. Karin vállára egy nagy adag vizet elhasznált, de még volt benne elegendő mindenkinek. ~Legalábbis remélem.~ Kiidomított egy adagot a kezeire. – Ez nem lesz egy leányálom – figyelmeztette Zimát, majd elkezdte a gyógyítást.

Zima felült és megnézte a lábfejét ~ Pont úgy néz ki, mint legutóbb. ~ Közben Aaron végzett Karin vállával és hozzá lépett.

- Ez nem lesz egy leányálom - jegyezte meg, s már hozzá is látott a gyógyításhoz. Zima felszisszent. ~ Most rosszabb, mint legutóbb. De nem kiabálhatok. Koncentrálj, Zima, ne mutasd, hogy fáj. ~ A gyógyítás idejére ökölbe szorította a kezét.

Közben Karin hirtelen felpattant és járkálni kezdett. Zimát nagyapjára emlékeztette, ahogy még a Parázs-szigeten, nyaralás közben is folyton a munkára koncentrált. ~ Gondolom a Fekete Napon elmélkedik. Pedig tiszta sor. Legalábbis most, hogy eszembe jutott Tenzin tanítása. A Halál szellemének segítségével fel akarják támasztani Ozait, majd háborút akarnak kirobbantani. Persze, mert a tűz a fő elem. Kissé unalmas már. Nagyapa is eleget szajkózta, hogy a Tűz népe így, a Tűz népe úgy... ~

Ekkor Karin elkezdett hangosan gondolkodni, hogy mi lehet a Fekete Nap következő állomása. Ennek kapcsán Zima is kezdett rájönni a banda céljára.

- Ha engem kérdeztek, a célpont lehet Omashu, vagy valamelyik víz törzsi főváros. De a legvalószínűbb... Köztársaságváros.

Miközben Aaron Zima lábfejét gyógyította, megfigyelte a lány arcvonásait. Látszott a szemén, hogy fájdalmai voltak, de erős volt és visszatartotta a kiáltását. Aaron felidézte miket mondott a nagymamája ilyenkor a sérülteknek, majd megszólalt.

- Nem szégyen, ha fáj – suttogta, úgy, hogy csak Zima hallja. – Csatában szerezted, ez egy igazi harci sérülés, büszkének kell lenned rá – mosolyodott el a fiú. – Persze, attól még baromira fáj – tette hozzá.

Próbálta gyorsan rendbe rakni a lány sebesülését. ~Koncentrállj, Aaron, koncentrállj.~ Még mindig dolgozott benne az adrenalin. Már éppen végzett a kezeléssel, mikor Karin felpattant a helyéről, majd ő és Zima a Fekete Nap következő állomását próbálták kitalálni. Aaron vetett még egy utolsó pillantást Zima lábfejére.

- Most már nem lesz vele gond – mondta a lánynak. Hagyta, hogy a víz, amivel Zimát gyógyította a koszos földre fröccsenjen. – Eléggé egyértelmű, hogy Köztársaság Város a célpont, hiszen minket is ott kaptak el, vagyis már a fővárosban vannak. Még egy ok, hogy mihamarabb elhúzzunk innen és figyelmeztessük az ottaniakat.

Ezután odament Kirához, aki egy rádióval babrált, majd a maradék vízzel ellátta a lány horzsolásait, karcolásait. Szerencsére épp bőrrel megúszta a léghajós esetet. ~Kész csoda. És a víz is pont elég volt mindhármuknak. Teljesen kiürült a kulacsom, valahol újra kell majd töltenem.~ Miután végzett, a csapathoz fordult.

- Szóval… - próbálta összeszedni a gondolatait, megfogta a homlokát. A mozdulat fájdalommal járt. Nem törődött vele, megrázta a fejét, majd folytatta. – Mikor Kirával a léghajón voltunk… – nézett a lány szemébe, és eszébe jutott a járműn töltött kevés idő. Aaron még mindig dühös volt, hogy a cél előtt pár méterrel lelőtték őket. – Láttam a főbejáratot a falnál. Az őrök ki-be járkáltak. Nem védi tűzfal. Gondolom ez az egyetlen kijárat a Portálon kívül, elég sokan őrizték, de ez az egyetlen esélyünk. És történetesen – mosolyodott el, majd a katonák ruháival megtömött zsákokra pillantott. – nekünk van négy darab őr egyenruhánk, mindegyikőnknek egy-egy. Így van esélyünk közéjük olvadni és senkinek sem tűnne fel, ha kimennénk. Persze, csak ha jól tudjuk majd játszani a szerepünket… Szóval igen, szerintem nincs más választásunk. És nem mellesleg – nézett Karinra és Zimára. – nektek főleg érdemes lenne átöltöznötök. Még mindig bűzlötök! – fogta be az orrát és elnevette magát.

Az adrenalin elillant a szervezetéből, hirtelen megtántorodott, de megtartotta az egyensúlyát. – Én… - kezdte tétován. – Én elmegyek abba a fürdőnek csúfolt valamibe és átvedlem – mondta, majd felkapott egy egyenruhát, egy sisakot és egy csizmát, majd a szoba felé vette az irányt és amikor belépett becsapta maga után az ajtót. A helyiségben csak egy törött, kiszáradt mosdókagyló volt, valamint egy repedt tükör. Aaron a tükör elé állt, gyorsan lekapta magáról pulcsiját, majd a pólóját is, amely vérrel volt átitatva és megvizsgálta magát. Egy csúnya, mély, vörös, vágás éktelenkedett a hasa tájékán. Eddig nem érezte meg a fájdalmat, az események felpörgették, elvonták a figyelmét, most azonban százszorosan égette. ~Ez… Ez nagyon nem jó.~ Lassan elkezdett átöltözni.