Csatornarendszer

~Disznó...~ gondolta a lány. ~Hogy van képe megfélemlíteni egy szellemet? Fogságban tartani az avatárt, kihallgatni az emberek magánbeszélgetéseit, megölni egy csapat ártatlant? Gyülölöm ezt az embert, komolyan mondom...~

A düh felkúszott Iona torkában, és jól emlékezett az első eseteire a hangidomítással. Először csak egy légáramlatot küdött rúgással a férfi felé, de miután egy Fekete Napos katona azt könnyedén kivédte, felemelte a kezét, és elnémított mindenkit. Az egész teremben csend lett, ő pedig, egy pillanatra sem szakítva meg a némaságot, még küldött a férfi felé pár erősebb légáramlatot. Noha senki más nem tudott beszélni, ő maga dühösen megszólalt:

- Szánalmas, hogy magukban ennyire nincs tisztelet. És még csodáltam, hogy a szellemek nem bíznak bennünk! Undorító amit művelnek! Maguk is undorítóak. Szánalmas nyomorultak, akik még az életüket sem tanulták meg értékelni. Nem is tudom mihez hasonlítani magukat, egyszerűen nincsenek rá szavak, mennyire rohadékok. Emberek haltak meg a szemem láttára, értelmetlenül, mert maguk hidegvérrel lemészárolták őket. És tudják mit? Eddig visszafogtam magam, de most rohadtul elszakadt a cérna, és ha maga még egyet kortyol abból az átkozott borból, esküszöm, a fejére borítom! És tudja mit? Ha a barátaimnak bármi baja esik, soha életében nem beszél többet! Ha... ha bármi történik a többiekkel, ha még valakit megölnek a maga parancsára, ha még egy halált végig kell néznem maguk miatt én esküszöm, hogy... - egy pillanatra megtorpant. - Megölöm magát. Egész életemben tiszteltem az életet, de meg tudom tenni, ha kényszerít.

Iona remegett, miközben beszélt, részben a dühtől, részben attól amit mondott. De akkor, abban a pillanatban túl sok volt neki az egész. A teljes némaságban, amelyet továbbra sem oldott fel, várta, mi lesz a reakció.

~ Hogy a... Ha lehet még jobban gyűlölöm ezt az embert. Vagy még százszor jobban... ~ A férfi folytatta a mondanivalóját, és Iona elsápadt. "Sorra ölik meg a barátaidat. " Eszébe jutottak Chuang szavai, az oxigénidomításról. ~Bár képes lennék rá! Akkor beválthatnám az ígéretemet, vagy legalább elérhetném, hogy elájuljon ez a szemét disznó! Akkor nem árthatna nekünk.~ aztán eszébe jutott valami. ~Ha megadást tettetek, majd, ha bezárnak, elkezdek meditálni, elválaszthatom a szellemem a testemtől, és figyelmeztethetem a többieket a veszélyre. De ha nem zárnak be...~ végignézett a szellőzőkön. ~Valahogy itt is kapnak levegőt...~

- Rendben. - bólintott, és feloldotta a némítást, majd pillanatok alatt cselekedett. - Elfogtak minket, tűnés a városból! - kiáltotta, majd tett egy mozdulatot, és a szellőzőn keresztül kiküldte az üzenetet Azoirnak. - Na ezt védd ki. Megölni nem öltelek meg, és feloldottam a némaságot. De a levegő a szabadság eleme, ha ismered a fogalmakat. Attól zárj el, ha tudsz! - noha hevesen vert a szíve az izgalomtól, Iona gúnyosan elvigyorodott. - Számoltál ezzel a gyönyörű, kidolgozott kis tervedben? Ölj meg, ha tetszik. Vedd el a képességeimet. A barátaim nem tettek semmit, csak én. Rajtam állj bosszút, ha úgy gondolod. - lépett elő. - Ha van benned még tisztesség, meg tudod különböztetni a bűnöst az ártatlantól. Igaz, itt te vagy az egyetlen igazi bűnös.

Aaron a három új lány felé sandított, miközben a kardforgatót gyógyította. ~Nem is mutatkoztam be nekik.~ jutott eszébe. ~Igazából most nincs is kedvem a bájcsevejhez, menet közben majd megjegyzik a nevem.~ Azért hanyagul feléjük biccentett, majd újból Quanra fordította a figyelmét, mikor az röhögcsélni kezdett. Aaron szemöldöke a homlokáig szaladt. ~Talán nagyobb a probléma a fejében, mint ahogy azt először gondoltam.~

Mikor Quan beszélni kezdett, Aaron szótlanul hallgatta. A kardforgató elpillantott a válla felett, mire a fiú kissé elvörösödött és dühösen összehúzta a szemöldökét. Ezután Quan tovább locsogott és Aaron elgondolkodott a mondandóján. ~Ennyire az arcomra lenne írva, hogy sok a gond velem? Túl sokat gesztikulálok.~ fintorodott el. ~És még ilyenkor is...~ gondolta dühösen. Elveszettnek érezte magát az előbb elhangzottaktól. Zavartan felnevetett. A vizet a kulacsába idomította, miután befejezte a gyógyítást, majd Quan vállába öklözött. Erősen. – Sok mindenkit el kell intéznem, de sajnos te nem vagy rajta a listán – vigyorodott el. – Sajnálom, hogy fejbe dobtalak egy jégdarabbal – motyogta halkan, majd elvörösödve otthagyta a férfit.

Megigazította a hátán lévő, bombákkal teli hátizsákot, miközben örömmel konstatálta, hogy Karin, Kira, Zima, valamint az egyik új lány is egyetért vele, miszerint időhúzás várni. Nem is húzták sokáig az időt, hamarosan elindultak. ~Végre.~ A csatornában a sor elején ment és idomította maguk körül a szennyvizet. ~Ez undorító.~ fintorodott el. Nem sokkal később kettéváltak. A tervek szerint Iona, Ruan, Night, Zima és Iruk mentek megkeresni Korrát, miközben ők a léghajó-problémát voltak hivatottak megoldani. ~És itt vagyunk. Ez most már tényleg élesben megy.~ Aaronon kezdett felülkerekedni az izgalom. Pláne akkor, amikor Karin és ő kezdték el vezetni a csapatot. Hangosan nyelt egyet. ~Csak nyugalom Aaron, gond egy szál se. Mit neked a felelősség.~

Karin és ő mentek elől, miközben a többiek követték őket. – Romantikus első randevú, nem gondolja, Hölgyem? – váltott át viccből sznob stílusra, gúnyosan utánozva a gazdag embereket. – A levegő aromája ma kivételesen illatos – fintorodott el. Hirtelen feltűnt előttük két őr, de Quan, mint a villám elbánt velük, Aaronnak még pislogni se volt ideje. Meglepődve bambult maga elé: - Ez meg mi a fene volt? – kérdezte hitetlenkedve, de csak mentek tovább.

Ekkor egy elágazáshoz értek és az események felgyorsultak. Egy pukkanás hallatszott a levegőben, mire Aaron csak a homlokát ráncolta, majd egy határozott női hang szólalt fel és őröket küldött, pont az ő irányukba. A fiú a sokktól abbahagyta az idomítást és a szennyvíz csattanva érkezett a földre, beterítve mindenkit. ~Ügyes vagy Aaron, mint mindig.~ Gyorsan megrázta a fejét és csapat tagjait a másik járat felé lökdöste, míg a katonák tovább nem haladtak. Egyenesen arra, amerre Zimáék is mentek.

- Bajba kerültek – morogta idegesen a fiú. ~Nyugalom Aaron, vegyél egy mély levegőt.~ Így is tett. ~Nem lehetsz most idegbeteg, számítanak rád.~ Felvette a komoly arcát. - Most mi legyen? – kérdezte határozottan úgy mindenkitől. – Menjünk Zimáékhoz vissza, vagy keressük meg azt a furcsa nőt, aki a katonákat küldte? Azt mondta: „… léghajókat biztonságban kell tudni.” Vagyis valószínűleg ő a kulcs a járművekhez. Vagy tartsuk magunkat az eredeti tervhez? – A csatorna falának dőlt. Már nem érdekelte a kosz. ~Most már tök mindegy. Ezért kár volt megfürödni.~

Sajnos a dolgok nem úgy történtek, ahogy elképzelték. ~ Csapda! Gondolhattuk volna… ~Ruan mérgesen az ajkába harapott. ~ Ez nem lehet igaz…~ Mielőtt azonban bármit tehetett volna Iona tért ki a hitéből. A lány elvesztette türelmét és magánkívül megmondta mit gondol a Fekete Napról. ~ Jól van, bevésem az emlékezetembe, hogy sohase próbáljam meg felbosszantani. ~ ebben a szorult helyzetben egy mosoly suhant át az arcán a lány reakcióját figyelve. Azonban nagyon úgy tűnt, hogy Iona nem ért el sok mindent evvel. Az a fickó, aki borozgatott, a hangidomítás ellenére is megszólalt, felszólítva a lányt hogy hagyja abba a hangidomítást, ha jót akar magának és a többieknek.

~ Ez nem jó… Ki ez az alak? Mit tud? Valami magyarázat biztosan van rá. ~ Ruan próbálta összeszedni a gondolatait. Körbenézett. Megfigyelte a helyiséget hátha észrevesz bármit, ami kisegítheti Őket a szorult helyzetből. ~Túl sokan vannak… Ha véridomár lennék… de, miket képzelek! Utálnám… ~ a gondolatára is hogy vért idomítson megborzongott.

Iona üzenetet küldött a többieknek a hangidomításával, de Ruan az ürge képét figyelve úgy érezte, hogy ezzel is számolt. ~ Hogy járhat ennyivel előttünk? A kisujjunkat sem tudjuk megmozdítani anélkül hogy ne tudná előre? Ne ess kétsége… képzett katona vagy… voltál… ~ tehetetlenségében Ruan rátette a kezét Iona vállára és melléállt. – Nem vagy egyedül, mi is itt vagyunk. Akármi lesz, együtt csináljuk végig. – mondta halkan, hogy a fekete naposok ne hallják, még az a boros ürge sem.
Ruan némán fohászkodott a szellemekhez, elsősorban Tui-hoz és La-hoz a víz törzsiek legszentebb szelleméhez. Aztán eszébe jutott még a halál szelleme is, akivel szemben kudarcot vallott. ~ Csak van egy szellem, aki nem tart ezektől a kiséletű katonáktól. Habár, Ruan-nak így is kétségei támadtak, hogy a szellemek kisegítik őket.

~ Valamit nekünk kell kitalálni. Valamit… Körbevettek minket, egy jégfal vagy vízhullám vajmi keveset érne ellenük, és mit érnénk el vele? Csak annyit hogy még jobban magunkra haragítjuk őket. Nem hinném, hogy sikerülne elszökni ha, emelek egy közepes jégfalat, no meg aztán körbe vagyunk véve, melyik irányba kellene azt a falat emelnem? Semmi értelme… Azt sem tudom, hogy Zima mire képes. Földidomár az biztos, de ennél többet nem tudok. Jó lett volna jobban megismerni, bár talán az sem segítene most. Keino ütőkártyája elkelne itt, de… várjunk csak! Az emberi testben nem csak vér van… víz is található benne. Ha, esetleg képes lennék kiidomítani a vizet az emberi szervezetből, azzal biztosan nem számolt az ürge. Radikális de, kényszerhelyzet kényszermegoldást követel.~ hitegette magát, hogy egy ember megölésének ez a módja nem túl elítélendő ~ De sajnos erre nem vagyok képes, még a saját testemben sem éreztem meg a víz jelenlétét eddig. Most viszont megpróbálhatom, mit veszítenék vele? Semmit… Oké, koncentrálj a testedre Ruan, érezd meg benne a vizet, ha ez meglesz, utána megpróbálhatod megérezni egy katonában is, aztán ha az is megvan, jöhet a mindent vagy semmit próba, hogy kitudod-e idomítani… na de nagyon előrehaladtam, vissza a saját testemhez. Koncentrálj! A szemedet nyitva kell hagynod, különben feltűnne, hogy valamiben sántikálsz. Nem az évszázad ötlete, de semmi épkézláb nem jut eszembe, természetesen… ~ Ruan koncentrált, mint eddig még soha. Katonaság ide vagy oda, de ilyen helyzetbe még sosem került. Amíg erősen koncentrálva próbálta megérezni a vizet saját testében, reménykedett, hogy a többiek esetleg előrukkolnak egy mentőötlettel, vagy időhúzással, addig Ő próbálkozhat avval, amit kigondolt.

Elindultak. Karint többé-kevésbé megnyugvással töltötte el, hogy végre megint csinálnak valamit, de az érzés, hogy valami nincs rendben körülöttük, továbbra sem szűnt meg. Valami fölött elsiklottak... ~ Mert amúgy azzal minden rendben van, hogy éppen a világot próbáljuk megmenteni néhány haláloson gonosz embertől... ~ bosszankodott, és a mellette lévő Aaronra pillantott.

Hallotta, amit a fiú mondott, de nem igazán foglalkozott vele...most nem. ~ Kisebb gondunk is nagyobb, mint hogy itt úszkálunk ebben a bűzbarlangban ~ grimaszolt. Hát, arra még ő sem számított, hogy két nap elteltével fognak újra kikötni. – Mondtam már, hogy imádom Ba Sing Sét? – kérdezte Aarontól, hangjában enyhe iróniával. Szinte nem is tudta elhinni, hogy ennyi idő után megint itt kötött ki.

Hirtelen furcsa hang hallatszott, és Karin a többiekre pillantott. ~ Ők tudják, mi volt ez? ~ kérdezte magától, és kis csapatukra nézett. Nagyon úgy festett, Azoirnak van fogalma, mi is akart ez lenni. A fiú rögtön suttogni kezdett, és elindult abba az irányban, amerre a többiek mentek.

A lány először csak felhúzta a szemöldökét, majd egy pillanatra lehunyta a szemét. ~ Mi az az egyetlen dolog, amitől Azoir ennyire megijedne? Ha Iona veszélyben van... ~ rosszallóan megcsóválta a fejét, ahogy a fiú után nézett. ~ Ugyan már, nem csak előérzeted van neked... ~ elkomorodott. Ha valami baj volt, nekik is ott lett volna a helyük...segíteniük kellett volna nekik.

Alig fogta fel a dolgokat, mikor egy női hang hallatszott fel, Aaron pedig belökte őket az egyik járatba, persze, csak az után, miután lefröcskölte őket a szennyvízzel. ~ Mára is megvan a szennyvíz fürdőm...de hiányzott ~ gúnyolódott magában Karin, de ahogy az őrök elhaladtak előttük, gondolatai azonnal pörögni kezdtek.~ Vártak ránk... ~ jutott eszébe. ~ Vártak ránk...és tudják. Túl kevés volt az őr...túl könnyű volt ez így...túl könnyen szöktünk el, túl könnyen jött a léghajó... ~ annak ellenére, hogy a csatornában voltak, és minden mocskos volt, körbe-körbe kezdett járkálni. ~ Tudják, hogy az avatart és a léghajókat akarjuk, és ha ezt tudják, tudnak az Egyesült Erőkről is. Mi következik ebből? A többieket biztos, hogy elkapták, Azoir pedig csapdába sétált. ~ szívverése felgyorsult, és egy másodpercig tényleg elgondolkodott azon, hogy a fiú után rohan, de tudta, hogy késő. És tudta, hogy ezzel csak még több kárt okozna mindenkinek. ~ Nyugalom, Karin...vegyél nagy levegőt, ne pánikolj, maradj nyugodt...ez csak egy meccs...csak egy komoly tétekkel folyó Pai Sho meccs ~ nekidőlt a falnak, és lehúzta a szemkötőjét, hogy mindkét szemét eltakarja. Sötétre, és csendre volt szüksége. ~ Kezdjük logikusan...első pont: keresd a hibát. Mit nem vettünk észre? Hogy túl könnyű volt...ennyire egy uralkodó sem lehet hülye, hogy hagy ennyi rabot kisétálni. Tehát könnyű volt, és voltak apró jelek...jelek, amikről túl fáradtak voltunk tudomást venni ~ felsóhajtott. ~ Kettes lépés: keresd, mit csináltak jól az ellenségek ~ abban a pillanatban hasított belé. Kémkedtek. ~ Szóval kémek...okosak. De biztos, hogy nem köztünk ~ gondolta, majd visszanézett a többiekre. ~ Biztos, hogy nem köztünk? ~ felsóhajtott. Ezt a kérdést egyelőre nem tudta megválaszolni, de bízott abban, hogy elsőre volt igaza.

~ És akkor, harmadik lépés: keressük a megoldást...ha tudják a tervünket, akkor változtatnunk kell...azt vajon tudják, hányan vagyunk? Pontosan? Ha igen, akkor mindegy, mit teszünk...de talán összezavarhatjuk őket, legalább egy kicsit. Három út van, ezt érzem...vagy az avatarmentő csapat után, ami hiba, vagy a szegénynegyeden keresztül a léghajókhoz, vagy pedig a nőcikén keresztül...ha ketté válunk, annak nem kicsi a kockázata, viszont akkor se kevesebb, ha együtt maradunk... ~ felnézett, és visszatolta szemkötőjét a helyére.

- Figyeljetek – suttogta -, valakinek mindenképp el kell jutnia a léghajókig, bármi is történjen...és a biztos út arra van – mutatott a szegénynegyed felé vezetőre. De tudják, hogy a léghajóállomásra akarunk menni...valakinek meg kell próbálnia itt áttörni – mondta, és őrülten elvigyorodott. Bár izgult, és kicsit félt, hogy a többiek meghalhatnak, de ez egy játék volt. ~ Egy játék, amin nagyot lehet bukni, vagy kicsit nyerni ~ gondolta. – Szerintem – tette hozzá halkan.

~ Asszem tikkel a szemem. Asszem rohadtul tikkel a szemem. Nagyapa megmondta, hogy a családban ez nem jó jel. Le kell higgadnom, mert a végén még meggondolatlanul cselekszem. Fel kéne idézni azt, amit a szerzeteseknél tanultam… de mi a francnak, sík ideg vagyok! Egy-két légző gyakorlat nem húz ki minket a csávából. Azt is tudom, hogy az erőszak nem megoldás. De jól esne meglegyinteni azt az okos fejét egy kődarabbal… Basszus, ez a fickó zseni. Igazából minden elismerésem, mert remekül átvert minket. Miért nem figyeltem jobban? Persze, hogy eddig minden túl egyszerű volt… Csak kapjam a kezem közé… ~ De nem mondta ki hangosan az egyéb sértéseket, amik még az eszébe jutottak. Bár jól estek volna neki, tudta, hogy nem megoldás. De alig bírt megmaradni a helyén.

Ekkor Iona kiakadt. Zimát nagyon meglepte a kitörése. De semmire nem mentek vele. ~ Túl jó a fickó. Ki kéne fogni rajta… de hogyan? ~ Zima körülnézett a teremben, de nem talált semmit, aminek hasznát vehették volna. ~ Csodás, gyerünk, Zima, gondolkozz! ~ A többiekre nézett. Iona már felszólalt, Ruan elmerengett. ~ Jó lenne, ha képes lenne a véridomításra. De attól tartok, nem olyan alkat… És Night? Ő még hogyhogy nem szólt semmit? Meg kell találnunk a megoldást… ~

Ekkor valami történt odakint. A fickó érte küldött két őrt. Őket többieket meg cellába záratta. De legalább nem voltak őrök. ~ Szuper, újra cella. Remek. Kicsi, szűk… de megvan az idomár képességem. De akkor is… ~ Zima mély levegőt vett. ~ Jaj ne, megint pánik rohamot fogok kapni… De basszus, nincs itt senki, aki tudja, hogy hajlamos vagyok rá… Gyorsan ki kell találni valamit… Nem ülhetünk addig, amíg a többiek esetleg kihúznak a csávából… ~ Ekkor vette jobban szemügyre az ajtót. ~ Várjunk csak…~

- Nézzétek az ajtót! Mint a templomok… * a többiekre tekintett * együtt ki tudnánk nyitni… - s már magához is idomított egy adag földet – De várjunk… azért találjuk ki, hogy merre… Korra nincs itt, valószínűleg a palotába vitték, hogy szem előtt legyen… bár ez nem biztos. Esetleg megkereshetjük a többieket...

A férfi nem rettent el Azoirtól, azonban a detonátor még mindig a kezében volt. Amint a férfi kilépett, az csak

-Jól blöffölsz, de nem te vagy az egyetlen.

Hajítja el a detonátort és ad neki egy másodpercnyi időt, hogy csodálkozzon, azonban a férfi egy kést hajít felé. Igazából váratlanul érde a dolog, de mégis számított rá, hogy nem fogja ellenállás nélkül megadni magát. Mivel katonák vették körbe, így az egyik mögé állt akinek viszont eltalálta a nyakát. A kesztyűs trükkre már nem is mondott semmit, meg sem lepődött az elkeseredett akción. Míg a katonákra támadott, addig érezhette, hogy valami a karjába fúrodik, a kés volt az...az a kés amit pár másodpercel előbb még a napkatonába dobott Azoir. A szúrás hirtelen érte, így könnyedén lefegyverezték és a földre rogyott. A férfi az ujjait kezdi el ropogtatni.

-Mindent tudok barátom, te azonban nem mindent. Amikor eldobtam a detonátort azt gondolhattad, hogy nincs senkinel sem egy olyan. Pedig igen is van, az egyik barátotok fogja akarata ellenére felrobbantani a helyet, Aaron. A bombák amiket Night adott neki, soha nem fognak felrobbani. Ellenben a csatorna azon részével, ahol a barátaid csücsülnek. Tudtad, hogy a szellemek képesek húsvér tárgyakat cipelni megerőltetés nélkül? Érdekes, nem?

Majd a férfi kirántsa Azoir vállából a kést, és Int az őröknek. Akik egy szarkofág szerű dologba állítjáka férfit. Ez a terem talajához van kötve. Az ezután így

-Ezt a szerkezetet egy rendkívül aljas kínzőeszköz ihlette, a vasszűz. Ellenben te nem magadat, hanem a barátaidat fogod kínozni. Ahányszor csak egy kicsit is odébb moccansz és csak egy kicsit is érinted a koporsó vázát a barátaid kamrájában 1%-al emelkedik a hőmérséklet. Tudom, nem sok de hidd el, meg fogják érezni egy idő után. Lehetetlen mozdulatlanul állni. Én viszont most magadra hagylak, helyezkedj kényelembe.

Azzal Azoir már csak azt hallja, hogy a férfi lassú léptekkel kilépdel. Körülbelül húsz perc csend következett, azonban a férfi ordibálásra lesz figyelmes majd az ajtó is kinyílik. Egy napkatona volt ott, aki levette a sisakot.

-Minden rendben lesz, az Egyesült Erők kémje vagyok...sajnos az egyetlen aki túlélte. Hogy kerülsz a csatornába?

Azoir közben eleget mocorgott ahhoz, hogy a lenti kamrában írtózatos forróság legyen,mindenki izzadni kezdett. A férfi hiába akart segíteni rajtuk, nem tudott ugyanis nem ismerte a lejáratot a lenti részre, ahogy a kém sem. Bár ezek után Azoir jobban tenné, ha átgondolná kiben bízik.

Chou, igazából maga sem tudja, hogy miért, de úgy döntött, hogy a légidomár lánnyal tart. Ezt a döntését, azonban hamar megbánta. Sajnos a megadott hely egy csapda volt. Egy félelmetes férfi volt az, aki várta őket és nem az Avatár. Jelenleg mind egy kamrában vannak.

~Szóval mind végig egy szellem volt az, aki figyelt minket. Ez mindent megmagyaráz. Ezért jártak mindig egy lépéssel előttünk. Mint, ahogyan most is.~

Felmelegett a kamra, ahol tartózkodnak. Mind izzadni kezdtek. A kamra megcsak egyre forrósodott. Chou már az ájulás szélén állt. Nem szokott hozzá ehhez a hőséghez. Ekkor a bőrén megcsillanó izzadságcseppekre lett figyelmes.

~Tényleg! Ez víz!~

Ruan úgy érezte az események egyre gyorsabban követik egymást. Az „ürgét” valaki megzavarta, ezért Őket bedugták egy helyiségbe ott is ketrecekbe. ~Remek, tulajdonképpen ez most annyiban kapóra jött, hogy békében tudok koncentrálni. ~ Behunyta a szemét és folytatta tovább a testében való víz megérzésére. Ahogy telt az idő, Ruan érezte, hogy egyre jobban kiveri a víz. ~ Mitől lett ilyen meleg idelent? Lassan szakadni fog rólam a víz… ~ bosszankodott. ~ Várjunk csak… víz? Izzadság? Hát persze! ~ a felismeréstől majdnem homlokon vágta magát. ~ Ha jobban belegondolok, ez csak elősegíti a tervemet. ~ Ruan felállt, felvette az alap vízidomár állást majd kezével finom mozdulatokat tett. Az izzadságára koncentrált. ~ Ez tulajdonképpen a bennem levő víz egy nagyon kis része, egy minimálist megpróbálok kiidomítani magamból, hátha közben sikerül megéreznem minden részemben a víz jelenlétét. ~ Kezével minduntalan finom mozdulatokat tett, érezte, ahogy a kis izzadságcseppek végigfolynak a karján a kézfeje felé és ott az újbegyeinél egyesülnek. ~ Ez az! Úgy érzem haladok! ~ Ahogy egyre koncentrált tovább, nem csak összegyűjtötte a verejtékcseppeket, de kezdett érezni magában valamit.

Chou izzadság cseppjeit gyűjtögette és már egy egész szép mennyiséget mozgatott maga körül. A cella falához sétált és minél keményebbre szilárdította a vizet, majd minden erejét megfeszítve a falat támadta.

Zima már épp indult volna Kira után, mikor Azoir új tervet javasolt. Nem tetszett neki. ~ Fölösleges időpazarlás. Karinnal mi érezzük a földön keresztül az ellenséget. Inkább menjünk. Minél előbb elkezdjük, annál előbb túl leszünk rajta. ~

Miközben Iona elindult meditálni, Zima a családjára gondolt. ~ Éppen hogy visszatértem hozzájuk már el is kellett jönnöm. Nagyon remélem, hogy nem esett bajuk. Anya, apa, Aylee… remélem jól vagytok. És te is Zerg. Remélem, valahol a világban éppen jó célt szolgálsz és nem ezeknek a szörnyetegeknek az oldalán állsz… Tíz évig sosem éreztem azt, hogy annyira a családom mellett lenne a helyem. De most… Hiányoznak és aggódom értük. Messze vagyok tőlük. Egyáltalán mit keresek itt? Sokaktól hallom, hogy ők nem hősök. Hát én sem vagyok az… csak ha már belekeveredtem, úgy érzem kutya kötelességem segíteni. Csak legyen már vége… ~

Iona rövidesen visszatért és vázolta a lenti helyzetet. Aztán Zima fülét megütötte a vízidomárlány ötlete, amire Kira rögtön reagált. Feléjük fordult.

- Ez nekem is eszembe jutott, de ahogy Kira is mondta, öngyilkosság. Bár ha kicsit többen lennénk… - aztán Zimának eszébe jutott Night naplója. ~ Azzal megvalósíthatnánk, hiszen Karinékkal mi láttuk az uralkodót… Nem! Mikre gondolok, a fenébe, nem! Ő is egy ember. Szörnyeteg, de ember. Nem tehetjük ezt, nincs ehhez jogunk! ~

~Disznó...~ gondolta a lány. ~Hogy van képe megfélemlíteni egy szellemet? Fogságban tartani az avatárt, kihallgatni az emberek magánbeszélgetéseit, megölni egy csapat ártatlant? Gyülölöm ezt az embert, komolyan mondom...~

A düh felkúszott Iona torkában, és jól emlékezett az első eseteire a hangidomítással. Először csak egy légáramlatot küdött rúgással a férfi felé, de miután egy Fekete Napos katona azt könnyedén kivédte, felemelte a kezét, és elnémított mindenkit. Az egész teremben csend lett, ő pedig, egy pillanatra sem szakítva meg a némaságot, még küldött a férfi felé pár erősebb légáramlatot. Noha senki más nem tudott beszélni, ő maga dühösen megszólalt:

- Szánalmas, hogy magukban ennyire nincs tisztelet. És még csodáltam, hogy a szellemek nem bíznak bennünk! Undorító amit művelnek! Maguk is undorítóak. Szánalmas nyomorultak, akik még az életüket sem tanulták meg értékelni. Nem is tudom mihez hasonlítani magukat, egyszerűen nincsenek rá szavak, mennyire rohadékok. Emberek haltak meg a szemem láttára, értelmetlenül, mert maguk hidegvérrel lemészárolták őket. És tudják mit? Eddig visszafogtam magam, de most rohadtul elszakadt a cérna, és ha maga még egyet kortyol abból az átkozott borból, esküszöm, a fejére borítom! És tudja mit? Ha a barátaimnak bármi baja esik, soha életében nem beszél többet! Ha... ha bármi történik a többiekkel, ha még valakit megölnek a maga parancsára, ha még egy halált végig kell néznem maguk miatt én esküszöm, hogy... - egy pillanatra megtorpant. - Megölöm magát. Egész életemben tiszteltem az életet, de meg tudom tenni, ha kényszerít.

Iona remegett, miközben beszélt, részben a dühtől, részben attól amit mondott. De akkor, abban a pillanatban túl sok volt neki az egész. A teljes némaságban, amelyet továbbra sem oldott fel, várta, mi lesz a reakció.

~ Hogy a... Ha lehet még jobban gyűlölöm ezt az embert. Vagy még százszor jobban... ~ A férfi folytatta a mondanivalóját, és Iona elsápadt. "Sorra ölik meg a barátaidat. " Eszébe jutottak Chuang szavai, az oxigénidomításról. ~Bár képes lennék rá! Akkor beválthatnám az ígéretemet, vagy legalább elérhetném, hogy elájuljon ez a szemét disznó! Akkor nem árthatna nekünk.~ aztán eszébe jutott valami. ~Ha megadást tettetek, majd, ha bezárnak, elkezdek meditálni, elválaszthatom a szellemem a testemtől, és figyelmeztethetem a többieket a veszélyre. De ha nem zárnak be...~ végignézett a szellőzőkön. ~Valahogy itt is kapnak levegőt...~

- Rendben. - bólintott, és feloldotta a némítást, majd pillanatok alatt cselekedett. - Elfogtak minket, tűnés a városból! - kiáltotta, majd tett egy mozdulatot, és a szellőzőn keresztül kiküldte az üzenetet Azoirnak. - Na ezt védd ki. Megölni nem öltelek meg, és feloldottam a némaságot. De a levegő a szabadság eleme, ha ismered a fogalmakat. Attól zárj el, ha tudsz! - noha hevesen vert a szíve az izgalomtól, Iona gúnyosan elvigyorodott. - Számoltál ezzel a gyönyörű, kidolgozott kis tervedben? Ölj meg, ha tetszik. Vedd el a képességeimet. A barátaim nem tettek semmit, csak én. Rajtam állj bosszút, ha úgy gondolod. - lépett elő. - Ha van benned még tisztesség, meg tudod különböztetni a bűnöst az ártatlantól. Igaz, itt te vagy az egyetlen igazi bűnös.

Aaron a három új lány felé sandított, miközben a kardforgatót gyógyította. ~Nem is mutatkoztam be nekik.~ jutott eszébe. ~Igazából most nincs is kedvem a bájcsevejhez, menet közben majd megjegyzik a nevem.~ Azért hanyagul feléjük biccentett, majd újból Quanra fordította a figyelmét, mikor az röhögcsélni kezdett. Aaron szemöldöke a homlokáig szaladt. ~Talán nagyobb a probléma a fejében, mint ahogy azt először gondoltam.~

Mikor Quan beszélni kezdett, Aaron szótlanul hallgatta. A kardforgató elpillantott a válla felett, mire a fiú kissé elvörösödött és dühösen összehúzta a szemöldökét. Ezután Quan tovább locsogott és Aaron elgondolkodott a mondandóján. ~Ennyire az arcomra lenne írva, hogy sok a gond velem? Túl sokat gesztikulálok.~ fintorodott el. ~És még ilyenkor is...~ gondolta dühösen. Elveszettnek érezte magát az előbb elhangzottaktól. Zavartan felnevetett. A vizet a kulacsába idomította, miután befejezte a gyógyítást, majd Quan vállába öklözött. Erősen. – Sok mindenkit el kell intéznem, de sajnos te nem vagy rajta a listán – vigyorodott el. – Sajnálom, hogy fejbe dobtalak egy jégdarabbal – motyogta halkan, majd elvörösödve otthagyta a férfit.

Megigazította a hátán lévő, bombákkal teli hátizsákot, miközben örömmel konstatálta, hogy Karin, Kira, Zima, valamint az egyik új lány is egyetért vele, miszerint időhúzás várni. Nem is húzták sokáig az időt, hamarosan elindultak. ~Végre.~ A csatornában a sor elején ment és idomította maguk körül a szennyvizet. ~Ez undorító.~ fintorodott el. Nem sokkal később kettéváltak. A tervek szerint Iona, Ruan, Night, Zima és Iruk mentek megkeresni Korrát, miközben ők a léghajó-problémát voltak hivatottak megoldani. ~És itt vagyunk. Ez most már tényleg élesben megy.~ Aaronon kezdett felülkerekedni az izgalom. Pláne akkor, amikor Karin és ő kezdték el vezetni a csapatot. Hangosan nyelt egyet. ~Csak nyugalom Aaron, gond egy szál se. Mit neked a felelősség.~

Karin és ő mentek elől, miközben a többiek követték őket. – Romantikus első randevú, nem gondolja, Hölgyem? – váltott át viccből sznob stílusra, gúnyosan utánozva a gazdag embereket. – A levegő aromája ma kivételesen illatos – fintorodott el. Hirtelen feltűnt előttük két őr, de Quan, mint a villám elbánt velük, Aaronnak még pislogni se volt ideje. Meglepődve bambult maga elé: - Ez meg mi a fene volt? – kérdezte hitetlenkedve, de csak mentek tovább.

Ekkor egy elágazáshoz értek és az események felgyorsultak. Egy pukkanás hallatszott a levegőben, mire Aaron csak a homlokát ráncolta, majd egy határozott női hang szólalt fel és őröket küldött, pont az ő irányukba. A fiú a sokktól abbahagyta az idomítást és a szennyvíz csattanva érkezett a földre, beterítve mindenkit. ~Ügyes vagy Aaron, mint mindig.~ Gyorsan megrázta a fejét és csapat tagjait a másik járat felé lökdöste, míg a katonák tovább nem haladtak. Egyenesen arra, amerre Zimáék is mentek.

- Bajba kerültek – morogta idegesen a fiú. ~Nyugalom Aaron, vegyél egy mély levegőt.~ Így is tett. ~Nem lehetsz most idegbeteg, számítanak rád.~ Felvette a komoly arcát. - Most mi legyen? – kérdezte határozottan úgy mindenkitől. – Menjünk Zimáékhoz vissza, vagy keressük meg azt a furcsa nőt, aki a katonákat küldte? Azt mondta: „… léghajókat biztonságban kell tudni.” Vagyis valószínűleg ő a kulcs a járművekhez. Vagy tartsuk magunkat az eredeti tervhez? – A csatorna falának dőlt. Már nem érdekelte a kosz. ~Most már tök mindegy. Ezért kár volt megfürödni.~