Csatornarendszer

Karin egyenesen a mocsokos vízbe esett. Igyekezett csukva tartani a szemét, amíg kikászálódott az oldalt lévő szárazabb területekre, mivel, őszinténszólva még neki sem lett volna gusztusa végignézni, hogy mik úszkálnak idelent.

~ Viszont feleannyira sincs büdös, mint ahogy azt képzeltem ~ jegyezte meg magában vidáman, majd keserűen hozzátette, hogy lehet, hogy csak azok után, amiket már korábban érzett. ~ De attól még mindig ugyanolyan gusztustalan ez az egész ~ szögezte le.

A vállára nézett. ~ Ezt egy jó darabig nem fogom idomításra használni, ha nem találok valahol egy gyógyítót...bár attól tartok, még a legelvetemültebb gyógyítók sem telepítenek a Ba Sing Se-i csatornába kórházta.

Zima felé fordult. Azt látta, hogy kifordult a bokája, de azt nem tudta, hogy mennyire lehet súlyos az ő sebesülése. - Jól vagy? - kérdezte tőle.

- Én megleszek egy darabig - vonta meg még ép vállát Karin -, bár kissé kényelmetlen, és azt hiszem, ezzel egyelőre nem fogok tudni idomítan - válaszolta, és haloványan elmosolyodott. "Mindig csinálj előnyt a hátrányodból", mondta mindig a nagyapja, és azóta is igyekezett ezt az elvet követni. Ha ő nem lett volna, akkor valószínűleg sok helyzetből ki sem jutott volna élve.

Arca egy pillanatra megrezzent, mikor eszébe ötlött az a nap, mikor elvesztette a fél szemét, még mikor az Északi Víz Törzse felé utazott, abban a kalóztámadásban, amiben elvesztette legjobb barátját. ~ Ha nagyapa nincs, azt nem éltem volna túl...egyáltalán, belehaltam volna abba, hogy félszemű lettem, de így...így még akár előny is lehet ~

- Sajnos nem ismerem a csatornarendszert - felelte Zima második kérdésére -, viszont ponotsan tudom, hogyan ismerhetnénk meg a lehető leggyorsabban, és dönthessük el, merre menjünk.

Már hónapok óta nem használtaezt a mozdulatot, de érezte, most jött el az ideje. Nagyapja mindig is tisztelettel beszélt Toph Bei Fongról, és arról, hogy vakon is milyen jó idomár tudott lenni...és akár felmérni a terepet, egyetlen dobbantással. De ahhoz, hogy ezt a képességet egy földidomár használni tudja, nem láthat. Nem szabad látnia, legalábbis a szemével nem.

Lerúgta magáról cipőjét, és a földre lépett. Az első szavak, amik eszébe jutottak, főképp az ocsmányra és az undorítóra hasonlítottak, azonban tudta, hogy ezzel most nincs ideje foglalkozni. Elfordult Zima felől, levette szemkendőjét, majd újra felkötötte, úgy, hogy mind a két szemét takarja, majd dobbantott egyet.

Mikor újra Zimára nézett, már visszatette a kendőt az eredeti helyére, és így szólt:

- Azt hiszem, a csatornarendszer egyenesen kivisz minket a városból, egy sivatagosabb rész felé. Felettünk főképp lakóházak lehetnek, szóval nem hiszem, hogy bárkinek is eszébe jutna utánunk jönni.

- Akkor menjünk - mondta Zima. - Viszont kéne szerezni élelmet és vizet. Még csak az kéne, hogy amiatt essünk össze.

Karin bólnitott, bár egyelőre még ötlete sem volt, hogy honnan tudnának bármi ilyet is szerezni. - Ha elég nagy káosz van a városban, talán felmehetnénk, és senki sem szúrna ki - űnődött hangosan. - De nem vesztegethetünk ezzel túl sok időt, mert az sem vezetne sehová. Esetleg felmehetnénk az egyik oldalvezetéken, viszont azt kétlem, hogy bármivel is kellemesebb lenne, mint idelent - elvigyorodott. Na igen, azért egy csatornarendszer nem éppen az a hely volt, ahol bárki is mászkálni szeretett volna. - De persze, ha nincs más, akár még egy patkányt is megsüthetünk... - tette hozzá, miközben remélte, hogy Zimának eszébe se jut semmi ilyesmi. Őszintén szólva nem sok kedve volt patkányt vacsorázni.

- A tűz patkány nem olyan rossz, ha jól megsütöd -mondta Zima, Karin azonban csak elfintorodott. Nos, azért továbbra sem szeretett volna patkányon élni, persze, ha nem lenne más út, megtette volna...de azért szerette volna elkerülni.

Felmenni azonban túlságosan is kockázatos volt, főleg, hogy mind a ketten meg voltak sérülve.Túlságosan is kockázatos...ha szembe jön velük pár Dai Li ügynök, vagy Fekete Napos, akkor már jó nagy bajban lettek volna, viszont vízre szükségük volt.

- Azt hiszem, valamivel körbevették a várost - válaszolta Zima utolsó kérdésére -, mert semmi mozgás nincs ki és be. Szerintem egy tűzgyűrű lehet az...már csak abból kiindulva, hogy tűzidomárok - ~meg napidomárok is, ha igaz az a mendemonda ~ -, viszont van egy kisebb oázis nem messze innen, úgy emlékszem - biztos volt abban, amit mondott. Egyszer itt éjszakáztak a nagyapjával. - Nos, mi legyen? - kérdezte Zimától.

Az események gyorsan történtek, én pedig fáradt voltam így az elsők közt hagyom el a termet. Még Zimára pillatok miután egy üres kabinba megyek. Nem volt valami puccos szoba, egy ágy, egy szekrény, pár könyv, azonban a kilátás minden pénzt megért. Tisztán láttam az eget, Yan Lee-t és rájöttem, hogy nem is vagyok annyira fáradt. Végigmértem a hatalmas várost. Túl sok pusztítást végzett itt a Vörös lótusz... A dolgokat pedig csak tetőzi az, hogy jelenleg egy teljesen más ország fennhatósága alatt van egy teljesen más helyen. Egy-egy könyvbe belelapozok azonban utána halkan elhagyom a szobát és elfordítam a kulcsot a zárban, hogy amíg le nem lépünk ez a hely az enyém marad. A célom az volt, hogy találjak néhány normális hátizsákot és ez hosszadalmas keresés után sikerült is. Az egyikbe bombákat, a másikba élelmet a harmadikba fegyvereket pakoltam. Ez a hajó szerintem valami Varrick kaliberű szerencsétlen tulajdona lehet, hisz minden téren egy aranybánya. Pakolás közben az íjamat a falnak támasztom és a három hátizsáknyi felszerelést a hátamra veszem, úgy térek vissza a szobába. Ekkor már a legtöbben pihentek így senki sem látott. Az ágy mellé dobom a táskákat, majd az ablakhoz lépek. Most már tudom, hogy Aaron titkol valamit. És ez aggaszt. Kifogom deríteni, hogy mit. Akkor követte el a legnagyobb hibát, amikor kijelentette, hogy érzi a hazugságaimat. De ezt az érzékét –mint az kiderült- könnyen manipulálni tudom. Szerencsére. Mindenesetre mostantól figyelni fogom ezt a bohócot. A gondolataim akkor terelődnek el, amikor már madártávból ugyan, de látom a házunkat. Rögtön Jasmine jut eszembe. Hol lehetsz most hugi? Aztán persze beugrik az a rémkép. A mentőakció... Több tucat rohamrendőrrel vettük körbe a raktárat ahol Jasmine volt. Apámék a keleti, mi az északi oldalról hatoltunk be. Még további két osztag volt velünk, egy teljesen odaveszett. Egy a falra erősített bomba találta el őket, ez okozta apámnak azt a sérülését ami miatt kórházba került. A robbanáskor én Jasmine-ra vetettem magam, az egész testem tele volt szilánkokkal, de megérte. A húgomnak az ijedtségen kívül nem volt semmi baja. Kissé sok emlékkép tárult elém. Szinte magam előtt láttam azt az eseményt és még most is átérzem azt a gyűlöletet amit akkor. Ugyan már nincsenek ezen a világon, de bármikor megölném őket, ugyanolyan hidegvérrel mint nemsokkal azután miután Jasmine megkerült. Ugyanolyan könyörtelen módon. Az ágyra dőlök, furcsa érzés fut át rajtam és így nyom el az álom. . Azonban nem lehetett nyugodt éjszakám ekkor sem visszatérő rémálmok gyötörtek már egy ideje, de a mostani mindennél rosszabb volt. Egy sötét szobában voltam, velem szemben egy síró anya, mögöttem pedig Jasmine aki szintén sírt. Az asszonyt nem ismertem, azonban feltűnt mellette két holtest. Azoké volt, akik elrabolták Jasmine-t. Majd egy hang szólalt fel, a nő volt az.

-Megölted őket! Mindkét fiamat te ölted meg! Hidegvérrel megölted az én két kisfiamat! Mégis mindek képzeled magad?

Szóltam volna, de nem jöttek a szavak. Ez a két testvér alávalló ember volt, de nem tudtam mondan semmit. Egyszerűen nem tudtam kontrolálni az álmomat, azonban az csapta ki a biztosítékét amikor több másik is megjelent. Jasmine egyre hangosabban sírt, a holtestek pedig egyre jobban közeledtek felém. Az álomban ezután feltűnt Zima is, lesütötte a szemét és ő is a pokolra kívánt.

-Menj Night, oda való vagy.

Ezután éles földszilánkokat kezdett idomítani felém, és ekkor tértem magamhoz, de úgy, hogy leestem az ágyról. Izzadságcseppekkel volt tele az egész arcom. Soha nem éreztem bűntudatot és a mostani sem az volt szerintem. Ez akkor bizonyosodott be, mikor Iruk hangosan felnevetett.

~Jól aludtál, Night? ~

Feltápászkodtam a talajról és a gyűlölettől összeszorított ajakkal rohantam Iruk felé. Az ajkamat követte az öklöm, azonban mind hasztalan volt és csak a szekrényt találtam fel. Írtózatos erővel csaptam a falba, de mind hasztalan volt. Iruknak ugyebár nem volt teste. Ütés-ütést követett, aztán akkor vettem észre magam amikor egy írtózatos fájdalom nyilalt belém és felordítottam és bedőltem az egyik sarokba. A játékos szellem pokollá akarja tenni az életemet.

-Night, jól vigyázz mit teszel. Ne feledd, én mindig feletted állok. Sokkal feletted.

Ekkor landolt a hajó, az egyik táskából kivettem egy csomag kötszert és elláttam a karomat, elég ramaty állapotban volt, valószínűleg hamarosan több lila folt is fog jelentkezni. Már ideértünk volna? Teszem fel közben a kérdést magamnak. A szobában volt egy kisebb fürdő, így megmostam az arcomat. A cuccaim már nálam voltak, Iruk is a közelben volt, de ezután már nem érdekelt, csináljon amit akar és ahogy akart. Időnként szólongatott, de nem válaszoltam neki azonban mindvégig ott legyeskedett körülöttem. Amikor leszálltam láttam, hogy azok közül akit ismertem mindenki ott van.

Kivéve a szótlan levegőidomárt –Chuang-. A pólóm még fel volt tűrve, tísztán látszott a kötés, de valószínűleg senkit nem érdekelt, hogy mi van velem?

-Mi történt? Miért itt szálltunk le?

Teszem fel a kérdést, azonban az ezt követő események nagyon is sokkoltak. A hajó felemelkedett a magasból és megtámadja a napkatonákat. Ki lehet ez az idióta...Ezután persze nem sokkal a hajó fel is robbant és Azoir is befutott pár új arc ismeretében. Egy ismerős volt. Elaina. Ő itt?

-Elaina?!

Kérdezem meglepődve. A lány még korábban fordult a rendőrséghez a bátyja eltűnésének ügyében, illetve a szülei gyilkossága miatt. A rendőrség elfordult tőle, én viszont segítettem neki amennyire csak tudtam, még pár szabályt is megszegtem azonban nem segített. A lány valószínűleg még mindig nyomoz, pontosabban nyomozott volna, ha nem tartóztatják le őt a Fekete Naposok. Szóval ő az egyike azoknak, akiket idehoztak. Talán még sem kíván engem mindenki máglyára, de bevallom, hogy az álom után még egy kicsit Zimától is féltem. Tudtam jól, hogy nem akar megölni, pláne nem így, de mégis...furcsa érzések kavarogtak bennem. Az álom nem valóság, az álom nem valóság. Ismételgettem magamban, mint egy gyerek és valamennyire sikerült is megnyugodnom és a tervre koncentrálnom.

-Az új fejlemények nagy port kavarhatnak a tervünkben, azonban az eredeti tervekhez kell tartanunk magunkat. Aligha tudjuk elérni Iroh tábornokot, ő pedig számít a segítségünkre. Bár kissé kevesebben vagyunk, mint korábban, de megtudjuk csinálni.

Ezután az újakkal is ismertetem a tervet, szerintem jobb lenne, ha ők is a léghajók elpusztításában segédkeznének, ott több emberre lesz szükség, mint Korránál. Ezután szétosztom a táskákat, Aaronra bízom a bombákat azonban nem tudom jó ötlet-e a dolog, de biztos boldogul vele. A csatorna ajtajához lépek, mert szeretnék minél előbb túlleni a dolgon.

-Tehát akkor, indulhatunk vagy van még valami fontos, megvitatandó dolog mielőtt megmentenénk a világot ezektől az őrültektől?

Amennyiben még van bármi megbeszélendő dolguk, a falhoz dőlök és várok...kissé türelmetlenül.



/Elaina, remélem nem gond, hogy beleírtam azt, hogy a karid ismeri a karimat még ha nem is annyira közelről, de kissé furcsa, hogy senki nem ismer jóformán senkit és úgy éreztem, hogy sokat dobna a sztorin ha lennének valakik akik ismerik egymást./

Zima alig tette fel kérdését úgy érezte, mintha ereszkednének. ~ Furcsa, megérkeztünk volna? De várjunk… Quan mindig szólt a rádión keresztül, ha valami történt… ~

Miután leszálltak a léghajóról egy pillanatra megkönnyebbült, hiszen újra föld volt a lába alatt. Már nagyon utálta a fémet. Nem sokáig örült ennek, hisz még mindig nem tudták a leszállás okát. Körbenézett, de nem talált semmit, ami arra utalt volna, hogy lehúzták volna őket. ~ Ezek szerint belül történt valami… ~ Rövidesen mindenki leszállt a csapatból. Még Night is, bár mintha valami nem stimmelt volna vele. ~ Kötés a karján? Mit csinálhatott? ~

De ami ezután történt, az sokkolta. A léghajó hirtelen felemelkedett és folytatta útját a város felé. Zima követte a tekintetével, ameddig lehetett. Aztán csak a robbanást hallotta. A Fekete Nap lelőtte őket. A lány keze ökölbe szorult. Elhúzta a száját. ~ Remek, a léghajó problémánk megoldódott… Most már biztos, hogy rabok voltak a hajón. És mind odavesztek… Hány emberéletet fog még követelni a Nap? Azonnal cselekednünk kell! ~ Zima mély levegőt vett. Az alvással nyert jó kedve hamar elillant. Összefogta a haját, majd a többiek felé fordult.

Ekkor érkeztek meg Azoirék. ~ Jó gyors volt… Úgy tűnik mindenki épségben van… Várjunk csak… Night a nevén nevezte az egyik lányt? Vajon honnan ismeri? *Zima megrázta a fejét* Akárhonnan, de a legvalószínűbb, hogy a rendőrségen találkoztak. Talán Night segített neki…~

Ahogy Zima Nightot figyelte – miközben ő a tervet ismertette - furcsa érzése támadt. De nem tudta megmondani, hogy mi. ~ Ahhoz képest, hogy még mindig nem tudom, hogy ítéljem meg, aggódom érte… Pedig nem kéne. Tud magára vigyázni. * Zima megszorította a zsebében lévő üveggolyót* Egyébként tényleg mehetnénk… a találkozóhelyet úgy is csak akkor tudjuk kitalálni, ha az Egyesült Erők megérkeznek. ~ Zima is elindult a bejárathoz.

Chou egy hatalmas robbanást hallott a szellemerdőben, azután barátaival menekülőre fogták és a csatornában kötöttek ki. Itt egy csomó új arccal találkozott. Állításuk szerint barátok és segítőjüket, Azoirt is ismerik.

~Képtelen vagyok ennyi nevet megjegyezni és arcokkal összepárosítani.~

- Várjunk csak! Ez Ba Sing Se? - hökkent meg Chou. - Soha sem gondoltam volna, hogy valaha is eljutok a föld kirányságának szívébe. - majd végig nézte a csatornát. - Habár ez nem éppen egy álomutazás. Egyébként az én nevem Chou. - mutatkozott be a lány.

Miközben Karin válaszára várt, Aaron az álmában látott emlékképen agyalt. ~Shin…~ Egy újabb ember, akivel jól elbánt. Az emlék túl fájdalmas volt, csírájában elfojtotta. ~Ezen már nem tudsz változtatni. Nem szándékosan csináltad…~ a gondolatait megszakította azt, hogy a léghajó hirtelen nagy ütközés közepette megállt. ~Jöhet az akció.~ mosolyodott el kissé, ám a vigyora egyből lehervadt. ~Itt valami nem okés, még nem lehetünk ott...~

- Jobb, ha megyünk – szólt oda neki a lány. ~Akkor most sem beszélgetünk.~ nevetett magában Aaron, majd mindketten feltápászkodtak. – Lehet csak kiürült az üzemanyag – próbálkozott be egy viccel Aaron, majd elfintorodott. Felcsatolta a földön hagyott két kulacsát az övére, azután követte kifele a lányt ki a folyosóra. ~Ez a hajó és a sok folyosója, majd ajtaja…~ morgolódott. ~És mégis hol vannak a többiek?~ Kezdte hatalmába keríteni az idegesség, miközben a kesztyűjét birizgálta. ~Rosszabb már úgysem lehet a helyzet.~ Tévedett.

Mikor kiértek a járműből, látta, hogy Yan Lee külső falánál állnak. ~Ez fantasztikus. Miért álltunk meg? Lehet tényleg elfogyott a benzin?~ Gúnyosan felnevetett. ~Abba kellene hagynom, hogy minden ok nélkül, csak úgy hangosan felröhögök.~ Észrevette, hogy nem voltak egyedül, az ismerős arcok apraja-nagyja leszállt a léghajóról, hogy kiderítsék mi történt. Ekkor lett figyelmes a motorok zajára, megfordult és látta, hogy a hajó újra a levegőben van.

- Feltételezem, hogy akkor mégsem fogyott ki a benzin – mondta hangosan, értetlenül, miközben a hajót követte a tekintetével. Miután eltűnt a látómezőjéből, nem sokkal később egy hatalmas robbanás zaja hallatszott. Aaron szeme háromszorosára tágult. – Majdnem felrobbantunk – mondta hangosan. Ekkor eszmélt rá, hogy a léghajót valakinek vezetnie kellett, valószínűleg többen is voltak még rajta. Aaron arca elkomorult. ~Túl sok értelmetlen halál…~ Rettentő dühöt érzett magában, összefonta a karjait.

Ezután érkezett meg Azoir és a három rab a satomobillal. ~Megjöttek a vendégeink…~ lövellt feléjük bizalmatlan pillantást Aaron. Három lány, nem tűntek különösebben veszélyesnek, de már régen megtanulta: Ne ítélj külső alapján. A maga esetében is igaz volt az állítás. A fiú egy mosolyt küldött a lányok felé:

- Üdvözlöm a hölgyeket szerény otthonunkban, itt, a hatalmas fal mellett, egy csatornanyílásnál, vagy minél… Igazán bájos, tudjuk. Nem kell mondani - hajolt meg szarkasztikusan, majd morogva elfordult. Night ismerte az egyik lányt. ~Nem valami bíztató első benyomás…~

A rendőr kijelentésére csak hanyagul, egyetértően bólintott, majd végignézett a többieken. Ruanon akadt meg a tekintete. A férfi éppen meditált. Aaron erre csak a homlokát ráncolta. ~Ha azon múlna a tervünk sikere, hogy én meditáljak, valószínűleg mind meghalnánk.~ gondolta. Ezután a csatornanyílásra pillantott, és elszörnyülködött. – Most fürödtem… - motyogta.

Ekkor Night a kezébe nyomott egy hátizsákot. Aaron alaposan megnézte mi van benne. – Mik ezek az izék… - hallgatott el. – Bombák? – kérdezte érzelemmentesen. ~Mégsem utálhat, ha egy ilyen fontos dologgal megbíz. Annyira.~ mosolygott. Ennek ellenére, nem volt benne biztos, hogy ő és a dinamitok nyerő kombót alkotnak. Aaron önmagában is szinte óránként felrobbant. Nem szólt semmit, csak féloldalasan a vállára kapta a zsákot.

Mielőtt bármi továbbit mondhatott volna, Karin hozzászólt, majd szó szerint elhúzta őt. Aaron meglepetten felhúzta a szemöldökét, majd hangosan felnevetett. ~Ez a lány aztán nem cicózik.~ Miután kellően távol voltak a többiektől, Karin beszélni kezdett, látni lehetett, hogy zavarban érzi magát, ugyanúgy, mint múltkor Aaron. A korábban érzett haragját elmosta a figyelem, amit a lányra fordított. Miközben hallgatta, fejét kissé jobbra döntötte. Látta rajta, hogy nehezen találja a szavakat, nem szokott ilyen témákról beszélgetni. Miután elmondta, amit szeretett volna, azonnal elfordult és elindult a többiek felé.

Aaron dühösen füstölgött. ~Na nem, nem lesz megint ez, még reagálni se hagyott!~ határozta el, és a lány után ment, majd kezén ragadta. Karin háttal állt neki, ezért a fiú halkan a fülébe suttogott: - Tetszik, ahogy bókolsz – nevetett csöndesen. – Kedvellek – jelentette ki, majd elengedte a lányt és a többiekhez suhant. – Srácok, azt hiszem van pár segg, amit alaposan szét kell rúgnunk – vigyorgott, ezt követően a szennyvízcsőre mutatott. – Kezdődjék a kaland… A mocsokban! – fintorodott el, majd lassan, csoszogva belépett a csatornába, idomítva maga előtt a szennyvizet, hogy ne kelljen belépnie. ~Persze a mozgókban ilyen jelenet sosincs, hogy a hősök egy ilyen helyen mennek… Mondjuk jobb is, nem vagyok hős.~ jegyezte meg keserűen. ~Azt mondta kedvel...~ elmosolyodott.

Azoir kiszállt az autóból, a lányokkal együtt. Bemozgatta végtagjait, majd csinált pár bemelegítő mozdulatot. Ezután szépen végig hallgatta a többieket. Azt hogy Night üdvözölte Elaianát, hogy Aaron meghajol, majd félrehúzódik Karinnal. Látta hogy Ruan megint próbálkozott. Végül Ionára emelte tekintetét, miután ő is bemutatkozott, hús-vér emberként. Azoir innentől nem nagyon akart foglalkozni a többiekkel, mert eszébe jutott, hogy mostmár szét kell válniuk.

Már épp szólásra nyitotta volna a száját, amikor az agyába villant valami.

- Skacok! Nem tudom, hogy is terveztétek a bejutást, de mi eredetileg nem benn szálltunk volna le? És ha most bemegyünk, valószínüleg őrökbe botlunk - mondta érveit - a naposok biztos megnézik a roncsokat, és készenlétbe állnak, mert lehet, hogy úgy gondolják, hogy jön még pár hajó. Szóval hiába oszlunk ketté, ha most duplán fognak figyelni.

~ Ez az Azoir! Te csak hozd vissza őket a földre. Egy kis realitás sosem árt. ~

- Szóval arra gondoltam, hogy előre mennék kikémlelni őket. Csak megnézni mi újság. Ha elkapnak, akkor sincs gond, mert nem idomárként már nem tehetnek velem semmit. - fejetzte be mondandóját Azoir.

- És persze legalább Ionát is biztonságban tartom addig. Az ő életéért, bármikor feláldoznám magamat. - mondta maga elé, elfeledkezve arról, hogy mindezt hangosan mondta ki - Talán majd a küldetés után lesz esély arra, hogy kettesben maradjunk, és - ekkor felpillantott, és észrevette, hogy a szavai, melyeket csak magának szánt már mindenki tudatában benne voltak - Uhh, akarom mondani, nem árt ha van egy kis információ szerzés a bevonulás előtt. - mondta végül, vérvörös pofával, majd szépen alig észrevehetően elkezdett behúzodni a lányok háta mögé.

Csaupán azzaé nem számolt, hogy kb mindegyiknál magasabb egy fejjel, így másodszor is sikerült beégetnie magát.

Iona rákvörös lett Azoir megszólalása után, de átgondolta a mondottakat. Egyetértett azzal, hogy közösen kell bemenniük a csatornába. De azzal már nem, hogy valaki egyedül előre menjen. Valaki, akinek árthatnak.

- Nem tudnak elvenni tőled idomárképességet, de megölhetnek. - jegyezte meg. - Viszont ha bemegyek szellemileg, még innen, mindent felderíthetek, anélkül, hogy bajom esne.

Hirtelen eszébe jutottak a szellemketrecek. Elhessegette a gondolatot, de az nem akarta békén hagyni. ~Akármilyen fém is az, képes lehet a szellememet távol tartani a testemtől... huzamosabb ideig. Ami akár halálos is lehet. Persze, még így is ez a legbiztosabb módszer, és most nem gondolhatok magamra...~

- Félrevonulok meditálni. Lehetőleg tartsátok távol a szellemeket a testemtől, mivel Iruk állítólag már járt benne, jobban szeretném... öhm... használatlanul találni. - mosolyodott el. - Ha sikerrel járok, igyekszem hamar visszatérni, hogy a Fekete Nap ne kapjon el minket. - azzal odasétált a fal tövébe, és leült lútuszülésbe.

Ezúttal csak a csatornarendszer bejáratára koncentrált, hogy elválassza a szellemét a testétől. Elképzelte, ahogy a testétől függetlenül mozog, sétál a csatornában, és a lábain átfolyik a víz. ~Sikerülni fog Iona. Koncentrálj,~ És tovább összpontosított.

Ming a barátaival együtt elmenekült a szellemerdőből. Amikor megérkeztek látta, hogy Ba sing sénél vannak egy csatorna nyílásnál. Találkozott Azoir és Iona barátaival. ~udvariasan bemutatkoztak és köszöntek nekünk és úgy tűnik az egyik fiú ismeri is Elainát. Ming is úgy gondolta illene bemutatkoznia: -sziasztok Ming vagyok.

Majd hallgatta ahogy a többiek beszélik a terveket, hogy hogy szabadítsuk ki Korrát, és hogy jussunk be. Közben figyelte ahogy a többiek beszélgetnek, és egyszer csak észrevette, hogy Azoir a hátuk mögé bújt, mert kínosan érezte magát. Látta, hogy az egyik fiú meditál, és Iona a szellemi technikával próbál bejutni. Majd tovább hallgatta a terveket és figyelte az eseményeket.

Karin felsóhajtott. Ha eddig nem volt elég baja, hát akkor most csinált magának...de tulajdonképpen nem bánta. ~ Néha nekem is el kell mondanom az érzéseimet...rám fér...~ gondolta, és egy pillanatra lehunyta a szemét. Hirtelen érezte a földön a lépteket, és hallotta a fülében Aaron hangját. „Tetszik, ahogy bókolsz...kedvellek.” Halványan elmosolyodott, majd dühösen magára szólt. ~ Nem vagy te valami idegesítő, kelekótya tinilány! ~ vigyorodott el.

Némán hallgatta végig a többiek ötleteit, azonban nem értett velük egyet. ~ Aaronnak van igaza...ez csak időhúzás ~ fintorodott el, és nem is törődött mindazzal, amit Azoir mondott. Az Iona és az ő dolga. Nem rá tartozik. Aztán megérkezett Quan is. ~ Jaj, de jó, micsoda látványos belépő! ~ bosszankodott, és kissé megijedt, mikor Aaron indult el a kardforgató felé. ~ Ennek se lesz jó vége... ~ gondolta, de fél füllel azért hallotta, miket beszéltek, és gyorsan elhatározta, hogy talán nem lesz tragédia belőle...talán.

A csatorna felé fordult, és nagy levegőt vett. ~ A mocsok és a bűz a legkisebb problémánk...milyen szerencse is lenne, ha csak a csatornapatkányokkal kellene megküzdenünk ~ gondolta, és egy lépéssel közelebb ment.

A sötétség felé nézett, és hagyta, hogy a düh lassan elpárologjon belőle...nem hagyhatta, hogy az irányítsa. ~ Gyilkosok. Számtalan ember halálát okozták ~ jelentette ki magában, immár halálosan nyugodtan, ahogy a Fekete Napra gondolt. ~ Erős idomárok...büszkék. Mi egy csapat szerencsétlen vagyunk...szerencsétlenek, akik mégis szerencsésebbek a többinél... ~ elkomorodott. ~ Nincs sok esélyünk, de meg kell próbálnunk. Legrosszabb esetben is csak meghalunk ~ vonta meg a vállát. Még mindig jobb végkimenetelnek tartotta saját halálát, mint a csapattársaiét. A barátaiét.- Aaronnak igaza van – jelentette ki. – Azoir, én megértem, hogy Ionát távol akarod tartani a veszélytől, de...az idő pénz. Sietnünk kell, azok az őrültek lebuktattak minket – a lány a légidomárra nézett, aki meditálni kezdett. ~ Remélem, sietni fog, és nem kerül bajba... ~ - Korrát minél előbb ki kell szabadítanunk, és segítenünk kell az Egyesült Erőknek...egy felderítés túl kockázatos lenne, attól tartok. Benne van az esélye a lebukásnak, ami pedig végzetes lehet – újra a csatorna felé pillantott. ~ Mennünk kéne. ~

Ruan különösen érezte magát, ahogy elmélyült a meditálásban. Érzések keringtek körülötte, amit nem tudott mire vélni. Teljes mértékben koncentrált. Azt is észben tartotta amit Iona mondott neki. Letörtséget és magányt érzett.~ Ezek az én érzéseim? Vagy… lehetséges lenne? Korra… ez Ő lenne? ~ Várakozott kicsit, próbált az érzésekre koncentrálni jobban, hátha tovább jut. Már biztos volt benne hogy az érzések Korra-é. Öröme nem tartott sokáig. Az érzések érzete amilyen gyorsan jött hasonlóan gyorsan el is tűntek. Majd Iona hangjára lett figyelmes, és kinyitotta a szemét. Végighallgatta, amit a lány mond felderítő útjáról.

- Szerintem rendben lesz ez így, Iona. Viszont a többieknek is igazuk van, nem vesztegethetjük tovább az időnket. Indulnunk kell! Feltéve, ha nincs másnak mondanivalója. Egyébként – fordult az új arcok felé. – Ruan vagyok. – mutatkozott be illendően.

Ruan gondolt egyet, odament Iona mellé és hallkan, hogy lehetőleg más ne hallja meg, elmondta legújabb tapasztalatait a meditációjáról. – Iona, figyelj, a mostani meditálásom alkalmával azt hiszem, egészen bizonyos vagyok benne, hogy Korra érzéseit éreztem. Ez lehetséges lenne? Már azért gondolom, hogy Őt éreztem, mert nagyon elkeseredett, megtört érzések keringtek bennem, és ha ez igaz, jobb, ha minél gyorsabban kihozzuk onnan. Mit gondolsz? A végén talán, remélem, képes leszek elválasztani a szellemem a testemtől, úgy ahogy Te.- kíváncsian nézett a lányra, válaszát várva.

Iona végighallgatta Ruan szavait, és akármennyire szorult volt a helyzetük, örült neki. Ezek szerint hasznosak voltak a tanácsai, és azok alapján tényleg sikerült fejlődnie a meditációban.

- Elvileg lehetséges, és biztosan nagyon jó szolgálatot fog tenni. Ha fogságba esik valamelyikünk, segíthet a kapcsolattartásban. - töprengett. - És az biztos, hogy jó uton haladsz a szellemi projekció felé. Ha véget ér a küldetés, a Légtemplom szigetén mindketten fejleszthetjük majd ezt a technikát, én is szívesen tanulnék még róla. Viszont... az aggasztó, amit mondtál. Ha Korra ennyire elkeseredett, az nem fog jót tenni a szökésnek. Persze borzasztó, hogy tolószékbe került, de nem olyan aki feladja, igaz, csak keveset beszéltem vele amikor ő is a szigeten lakott.

~Persze mit tudhatok én? Nem vágytam világmegváltó szerepre soha életemben, nem fosztottak meg a képességeimtől, nem volt részem olyan fájdalomban, mint neki, és sosem éltem át teljes reménytelenséget. Honnan tudhatnám, hogy hol van a pont, ahol az erősek is megtörnek, ha még a közelében sem jártam?~

- Viszotn igazad van, sietnünk kell. Sokat késlekedtünk így is, talán már azt hiszi, elfogtak minket, és senki nem tehet semmit. És persze ott van az a probléma is, hogy még mindig céljuk visszahozni Sozinékat, és a Halál Szelleméről nem hallottunk, mióta elhagytuk az erdőt. Gyorsan kell cselekednünk. Itt lenne az idő, hogy végre elszánjuk magunkat az indulásra, mert minden perc számít. És ha elkésünk, talán felesleges töprengeni azon, mi lehetne a küldetés után...